Buszozunk, tavasz van

Ülünk a buszon, mind a ketten egymagunkban,
te elől, baloldalon, míg én hátrább, közel
az ajtóhoz, egy gombot nem lehet lenyomni,
hisz állva nem fér itt el bűn, dolog, meg emlék.
Sokak mondják, ki hinné, hogy tavasz van, pedig,
gondolják, csak legyen szíves kinézni: ébred
a hóvirág, tulipán, a piactéren nő-
napi vásár, UVA-s napsugárzás, azt is
a házak ablaka visszaveri, s Nap helyett
üveglapok körül kering minden tapasztalt,
vagy meg nem ismert ismeret.
Kinézek, konstatálom, tavasz van eléggé,
diófák alatt friss szemekké szűrt fénynyaláb
hol egy ágban, hol egy levélben megszorul, s szét-
gurul úton, a járdán, a kerítéslécen,
a jegylyukasztón, végig a busz lépcsőzetén
(ha közben nem harapja le egy bárány felhő).
Az előttem ülők épp golyóznak ezekkel,
gyerekek, mint mi kilenc évesen, előttük
leszállsz, semerre se nézel, de én utánad
igen, s gondolkodom, vajon megérkeztünk-e
oda, hova én szeretném?





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.