Kidobva a világ úttestére

(prózavers)
Kihajtok a nagyvárosból. A GPS lágy mormolása megnyugtató. Beteszem a CD-t. Karácsonyi dalok. Nem vezetek gyorsan. Síkos az út, és szeretem nézni a téli tájat.
Jobb oldalt csupasz fák, mint fekete csipkés ellobbant gyertyaszálak. Szememben mégis hófehér varázslat. Boldog vagyok. Ma a lelkem is kitáncolom veled!
Nézelődöm.
Balra egy cipő, székláb, nyitott ajtajú hűtőszekrény, szemetes zacskók. Elfordítom fejem.
Inkább jobbra nézek. Jé, nyulak, amott meg őzek!
Milyen autó száguld szemben? Ez egy őrült! Hóesésben!?
Ott egy döglött tetem is. Macska vagy kutya?  
Természet mit lássak meg benned? Csikorog a szívem.
Úristen, mi ez itt előttem?
Leveszem gázról a lábam. Jobbra húzódom.
Elütöttek egy embert!? Az, aki az előbb jött a túloldalon?
Úristen!
Félre állok. Felkapom a kabátom.
Megnézem. Még él! Vissza a kocsihoz a mobilért. Hívom a mentőket. Visszasietek hozzá.
Nem mozdítom.
Én miért sírok?
Tizenéves lány szilveszter napján mit keres a fagyos úton? Szoknyája felcsúszott. Száján rúzsa szétkenődött.
Vérző hóvirág.
Sérülés nem látszik.
Magányos télbe fagyott útszéli őzleány? Vagy olcsó teste volt?
Leguggolok hozzá. Szájából elveszett tisztaság halkan nyögi felém.
-Kilökött.
-Ne beszélj! Az orvos mindjárt jön! Itt vagyok melletted. Vigyázok rád, ne félj!
Sziréna hang, s autómban még mindig szól a Mennyből az angyal.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.