Lassan, de biztosan

csak tol előre, tol, tol feltartóztathatatlanul,
én belekapok minden percbe, de látom
nyoma sem marad az erőlködésnek,
pedig küzdök mint a macska fürdetés előtt, de semmi,
végül minden erő elfogy, az enyém sem tart soká,
testem felenged a görcsből, lelkem még lázas
könnyeim még vannak, törökülésben mind elsírom,
arcom szárítja a folyamatosság,
s közben úgy bánt, hogy bárki így megalázhat,
irigylem a bizonyosságot azoktól akiknek van,
könnyeim is elhagynak lassan, csiklandoz a belenyugvás vágya
és már fáradt vagyok hát engedem, had görgessen
végig az idő életem kavicságyán, klopfoljon puhára
nehogy kivessen majd a föld





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.