Leszálló pályák

Arról nem beszélt senkinek,
miközben érezte a változást,
az arányok megszokhatatlanná,
de kitapinthatóvá rendeződnek,

belépve a terembe, mindig, még
mindig keresi, először a tükröt,
aztán a síkos falakon derék tájt
körbefutó vízszintes réz rudat.

Ráhajolni a korlátra könnyebb,
mint meglelni téged, aki elhiszi,
edződnöm kell a teljes cseréhez.

Kevés nekem minden, ami voltál,
mert elvárod, hogy én is ott legyek,
lássam, hogy belépve megtorpansz,
ahogy a lábad a padlóra teszed.

Mondom, bármit elhiszek neked,
a nem létező tükrökben az arcod,
nézz fel, mozdulj, segítség kell
nekem is, ez a fájdalom kis halál.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.