Végefõcím

Lelkünk lógott egy gyertya csonkon.
S fényt értél egy angyal csonton.
Mit láttál egykor a halott napban.
S csókot dobtál csendben halkan.
Furcsa kép  az esti tájban.
Feléd léptem ,s mit sem láttam.
Mint szemed fényén lobbant angyal.
De véget ért a kelő nappal.
Ott álltam én mint halott szellő.
Alattam vér, s benne sellő.
Vagy bánat képe úszott felém?
Nem szerelmem kúszott mellém.
Hisz szálltunk éjjel , s kelve nappal.
Sugár képén osztott hajnal.
Míg írott versként megszülettünk.
Lelkünk szárnyalt , s nem tüzeltük.
Porrá lényünk, mint mások régen.
Hittünk bennünk szép reményben.
De szikra lobbant , s vége múzsa.
Arcom nem éri többé rúzsa.
S már csak messze bárhol , messze hol halk a távol.
Hol lényünk nem marja már a mámor.
Ott él éden ,s benne látom.
S benned élem szép halálom.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.