Névtelen ajkak

Villányi úti csendbe bújt hajnal.
Őszbe burkolt teaház ablakán át.
Befénylett színe aranyfény hajának.
S az ezüstön megcsillant vágyak törték a percet.

Elsuhant sziluett mágneskés képe.
Lelkemre tapadva lobbant fel végre.
Egy érzéstől megbomlott alantas vágy.
Robbanni esztelen fátylakon át.

Oly hideg fútta magasztos falak.
Közé tévedt angyali alak.
S mint utána loholó feledett eb.
Arcának gyönyörét fürkészve telt.

Reménybe fulladt álom tapadt szememre.
Érintve karját , úgy fontam kezembe.
S csókja , oly csókoltan csattant el édesen.
Jelenet olvadt fel lágyan , s kékesen.

Egy pillanatnyi kóma, egy percnyi mámor.
Átérve utakon villantva párszor.
S villamos csilingelt utolsót hiába.
Testemtől fosztottan lebegve kiáltva.
Kutatom őt egy elnémúlt világban.
Villányi úti csendbe bújt hibákban.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.