Vendégszoba

Szerelmekkel horgolt csend.
Ez állt a falakon.
Mámoros álmokból idézett hajnal.
S a világ a szél karjára vett.

Elégett levelek porlanak a padlón.
Érzelmek súlyától lucskosak a falak.
S átmeneti zavarként.
Egy fénysugár lobbant az elhagyott sarokban.

Leégett gyertyacsonk hamuláng lelke.
Balettet jár ezüstkés cipője.
S csengettyű csendült távoli pontban.
Vágyakat fontak ködfátyol képén.

Kopogtat a remény.
S választ vár a test.
Kandalló párkányon olvasgat az idő.
Groteszk jelenet. Elhagyom a szobát.

Jártál már valaha folyosó kövén?
Hol emlékek facsarták könnyeik beléd?
Hol vágyaid kifakadt álmait nézted?
S végére ért hasztalan léted?

Itt álltam hát, s fordultan rohantam.
Kifelé fénypontban lélegzet emelten.
Elhagyva elmém kastélya falait...
Megrezzent önhit, mi jussa a kalandnak.
S magába ránt egy érzés enyvecskés ujja.
Felfordult öntudat...
Eltörött a mécses.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.