Koppány

innom kellene legalább annyit,
amennyi ahhoz szükséges,
hogy végre használható legyek
belemásszak arcokba, lelkekbe, mondatokba, ne csak kezdetekben, hanem a végeken is kiéljem magam
mint ahogyan az ember lánya Koppányt szereti, felnégyelve, vértől csöpögősen
valami teliholdas, erdőságasbogas, nem is annyira meleg éjszakán
belémdideregnéd magad
nem kellene messze mennem megint
hanem olyan szembeközel
valami olyan átfedéses, áthallásos közel
ahogyan, amilyenre teremtettetek és teremtettem
miért kell mindenkinek csöndben megfulladnia
vegyél levegőt
fújd át belém
a súrlódás zaja az életem
a mozgás, a változás, az ütem,
kihagyni csak akkor lehet, hogyha van mit
különben már minden olyan nagyon kérges
nem akarom átölelni a fákat, mert féltem őket magamtól
odáig jutottam, hogy mindent megmérgezek
érezni is kellene valamit, mondani nem csak szavakat, susogni nem csak szelet utánzót
érvénytelenül, jelentéstelenül
igen,
még mindig vagyok
és már megint mosolygok magamon
hogy hogyan lehet ennyire bízni, hogy vakon
mert azt érzem, hogy megérné
hogy amikor bepötyögöm a kacajokat,
akkor idebenn még mindig minden nevet
és én megint bízom, újra

ennyit a teremtésről






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.