Bár


Bár tudtad a leckét, mi a rend, ami összetartja a lelked,
s úgy hitted, az méltóságod alapja, hogy kifelé nézel,
ha befele fáj, aztán nyúlsz a pohárért, de minden évben
időben felásod a kertet, a gyengédség lágy kapui mégis
zárva maradtak előtted, s te váltál konok haragosává
mindannak, ami nem a tiéd, halkan dudorászik a neszező
sötétben, s ha távol nem tartod, buja indáival körbefonja
a házad.

Bár tudtam, ha végre megtanulok  finoman billegni a
hosszú ruhákban, megszokom az ágyat, s már nem tartom
éjjel magam mellett a fegyvert, sajnálni fogom a múltat, hisz
biztonságot csak mímel a páncél, hamar lekerül, s csak csupasz
testemet adom, ha remélek őszinte szerelmet, én mégis, feletted
is, győzni akartam, féltem alattad, mert a karmos erőszak képei
konokul visszajártak a múltból, míg magadat legyőzve, át nem
öleltél.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Isten örvényében (, 2005)
Kiadó: saját kiadás