Már nem, mint akkor.
Egymás mellett megyünk, mint akkor.
Város közepén, a mű-erdőn
megtelepszik az éjfél utá-
ni zaj. Érdekes: a nyakkendőm
már félre sem csúszik. Pedig ma
beszélünk először igazán,
mióta. Azt hittük, sokat kell
várnunk. De most mintha csak lazán
csevegnénk, elmondunk egymásnak
mindent. A te valakidről és
az én valakimről. És hogy a
múltkor, egy este, sok nyűglődés
után, hogyan lett vége. Poros
a cipőnk. Csoszogunk, leverve
emlékeinket. Most nem hánysz. Már
nem szeretsz. Ez jutott eszembe.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
