Szomjasan

A fényeket fulladozva issza fel az
este, szomjasan ébredtem, esőre
állt a szürkület, menj már, vágd
át a tegnapot, számban csikorog
minden porszem, ami valaha is,
ami annyira volt-szerelem, hogy
nevetnem kell, hogy sírhassak
egy nemet, persze, a bólintások, az
agy a rázkódásba beleremeg, kering
a véred körül, szagot kap a virág,
légy, belém zárlak porzásra, kinőtt
emlékeim után repülj, szabadságra,
vagy szünetre (hogy hívod a halált,
én kérleltem, jött is gyorsan, aztán
meg visszahoztam magam, Istenem,
csak a szavakat veszítettem volna el, de
helyette ennyit kaptam, bosszú a javából,
befont hajakba kap a szél, nem a libbenős
fajtája a mozgásnak, most nehézkesen
emelkedik meg a domborzat, a láb szívet
dobog, fuss, fuss vissza, a szavakkal)
de éjszakába kell repülni, pillangónak
hívnak, közhelyes röhej-szerelem, állj
ki, ott a sarok, és kacsints át spiccesen
a Túloldalra, ugye, hogy sanzon ez,
vagy bárdal? Ugyan már, mindegy, mi
az eszköz...






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.