A félsz
Szédülök, mint egy iránytű
a természetfelettiben.
Nyolcévesen, szünidőben
álltam egy hangyaboly fölött,
néztem a táncot, beléptem
vadul cikázó vizeletemmel.
Nem volt könnyed, se fontos
az, amit csináltak, de
a rendet nem itta fel a föld.
Csak a boly jut eszembe,
és nem az egyes pályák,
a következő lépés, szédülök;
segítőim jót akarnak, de szájról
szájra jár a térkép: itt erre,
ott arra - könnyű eltévedni,
elnémulhat
a fahangú ismétlés:
ne nevess, ne jajongj.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: Kortárs, 2004/10
