gyûrû köd


úgy álltam ott, mint mikor
növény volt még ha ember és állat
koronák, nádak, ágbogak itták az
alkonyi nyirkos láthatárt
gyöngyként füzér valósággá szökött
ujjaim hegyén a szemcsés télelő
gyűrűim számolom, tölgyöltő emberöltő
ereszek metruma lett a lélegzés
kócos ágacskák szanaszét tagjaim
seregnyi sötét bodza a hajam szitál
szitál ha még arcomra rejtezésem,
tárulásra indulásra nincs idő
maradni áltat korhadni kezd
lábam, bokám, eláztat
ez az erdőnyi nedves hallgatás
sűrű avarrá érlel testet-akarásom
marad gyűrű köd köröttem és
fát ölelésem, fát hallgatásom







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.