Õsz csókjától



Ősz csókjától piruló levelek
tengerében járok,
fölöttem fellegek,
mellettem árok,
léptem alatt felnyögő
elkorhadt ágak
halk reccsenéssel súgják,
vége a nyárnak.
Sárgabarna gaz között kószál a szél,
meg-megállva,
mint ki keresgél,
úgy simít a sárgászöld füvön,
majd dühös iramban elköszön.
Kopár néma most a táj,
csak egy varjú ki egy rögre száll,
fekete tollát csőrével fúrja,
s károgó szavát egyre csak fújja.
Útjába a Nap lassan belefárad,
árnyékok támasztják az út széli fákat,
alkony terül, mint sötét szemfedél,
ég alján hosszan vöröslő vérszegély.
Milliárdszemű éj figyeli léptem,
ahogy a deres mezőből éppen kiértem,
s kezemet mélyen eldugva zsebembe,
dideregőn búcsúzom a  Holdtól sietve.












Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.