Megfáradt ritmus

Én még hallom, ahogy sóhajt a Nap
mikor az Alkony lágyan öleli,
az azúr gyöngén bíborba harap
a felhőket borzongás nyergeli.

Én még látom a Hold csorgó könnyét,
ahogy sápadt teste ívbe feszül,
mikor a hajnal fényleheletét
az öreg éjjen fúrja keresztül.

Én még érzem az anyaföld szívét,
ahogy dobban lassú léptem alatt,
mikor zöld füvével csábít a rét,
apró dombjára hajtsam arcomat.

Én még várom a bódító Tavaszt,
Kéklő ibolyavirág illatát,
hogy szívemből űzze a száraz gazt,
vagy fojtsa el megfáradt ritmusát.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.