A trópusok szomorúsága

Megérintem nagyapám sírkövét.
Úgy tanultam: ez a metonímia.
A távolság
a közelség
hangközök kérdése.
Számottevő emberi csoda
a hézagokban.
Mintha én lennék.
Hasad és haldoklik.
Lecsiszoljuk. Kicseréljük. Újrafestjük.
Pora ujjamon. Vándor lenyomat.
Kikeféljük.

Ha mégis épül, nem ellenemre a kép.
Egysége ha van már, mindegyre övé.
Aki lefölözi a tetejét.
Akinek énekelek.
Aki nem követ tovább.

Mégsem hasad, haldoklik.
Meg a hajnal és a napvilág.
A szavakat használni nem fél.
Egyszerűbb, mint a nem remél.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Alföld, 2007/2.