Alkalmi beszéd

Legyen a versben szépség.
Lett hát.
Legyen a versben báj, rövid és göndör szőrű.
Legyen benne halál, valahol.
Van már.
Legyen a versben emlékezet,
rímelve arra, aki létezett,
s ma nem teszi ezt.
Mily kár.
Kellene kis költészet is,
betölteni hiányt.
Tűző napmelegnél érlelni a lírát.
S nem ébredni órára, nem egyedül,
elkölteni két százast és a reggelit,
a kihányt szavak nyomán hagyni,
hadd feleljen valamit a világ.
Hadd feledjen valamit a világ.

Mert üres a nincs már.

Legyen helyette szépség, báj,
lehet benne rím is,
gitár, aranyecset, enyhe moll,
tévedés, távozás, félrecsúszás,
széllel bélelt nagy bendő,
dús lehelet,
orrunkba szállt zuhanás.
Hulló színek egymás közt.
Miegymás.
S egy másik versben megtörténik minden más.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Parnasszus, 2004. tél