hordani emberek szemét
mint a könyveket a bolyongást
ősze súlyát a karfa közt szikrát is
szőke fűcsomóban s füstös kilobbant
csillagot és sört sörbamba sikolyát
elhabzott hatvanast ahogy
a hullám e városon újra s újra átsöpör…
a koponyákról a könnyen
hulló hajat leválasztja nem
marad más semmi csak a szemük
hangjuk olyan múló és olyan túli
a Költő a Rádióban gyermeteg de
szeme mintha szemüreg
ahogy rím e rugóra odavillan
