Éjfél a tetõn



„megérint egy változatlan világról
pár kóbor sejtelem igézete:”
        Weöres: Nem élni könnyebb

Megérint,
és
csontomig szivárog
a csend belőlük.
Hogyha lenne isten,
egy szót se szólnék,
ő tudná, mi célból
olyanok mind, amilyennek hittem.
De így!?
A testem kétfelé szakad.
Az egyik ott, az áfonyás liget
szélén,
ahol az esti csöndbe majd
elszórnak lassan kő-testvéreim-
en állva,
és ha érzik is,
a második felem,
úgy lobban át, akár az űrbe-sejtett
semmi-nincs-
ben a csend,
mi bennük reszket.  







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.