Olyan messze vagy tőlem,
hogy kifelé fordított tenyérrel
simítlak minden megálmodott reggel.
Bársony-érintéstől kérges tenyér
ökölbe bújva szégyenül.
Nem én vagyok, soha nem voltam
rejtőzök kiszáradt bokorban
és nem te vagy csak a szél.
Ma nem vártalak.
Ültem a parton szétesve és
mint a kavicsokat dobáltam
a vízbe apránként önmagam.
A kő azonnal elmerül,
jó lenne tudni az ember
előtte hányszor csobban?
