dekódolatlan hangulatok



1

hanglatyak verődik az ablakra
itt bent steril hang
óraketyegés
vaknak jelzi így az utat a bot
a tenyérben rezdülő botvégben
látni lehet az utat
a kanyarok ívét
a láb alá zúduló lejtők szögeit

így szűkül látott világgá a mindenség
a felmérhető kattogásban

védfalat húz
mielőtt
mások sebe átütne rajtam

2

megterveződött
elkészült
a kert
tiszta feszes
a körfolyamat szabad akaratot kapva
beindult
s ha hitem nem csal úgy meg
mint Istent az övé
akkor egyszer majd gyönyörű lesz
ha mégsem
jövőre leöntöm betonnal
„copyright” nehogy az Isten
kapva kapjon az ötleten

3

volt egy sünöm
az  éjjel alagutat kapart a kerítés alatt
valószínű hogy elege lett
a vegyszerezett kert bogármentességéből
elment
és ettől a tulipánok fakóbbak
lettek

4

van úgy
hogy a holdon állok
a felszín gödreibe fagyott
fekete árnyékok szélén
érzéseim és gondolataim
várják a földfényben
hogy újra elhigyjelek

5

felriadok
az öntudat szélén lebegve
lépek
távolodom
egyre közelebb kerülök
hívatlan magamhoz
„a falhoz! a térdre! imához!”
hátrálásban a falhoz érés pillanata ez
hozzáérsz
hideg és vibrál
fordulsz
az élén harkály kopog

6

behatárolom magam
ahogy
a szarvak hegyével felcsapott
homok tölti ki a porond
gravitációs terét

a behatárolás véges
akár a kioldódott cipőfűzőmön
a sár

7

reggelente
mintha
többmilliárd fényévtávolságokból érkeznék
a tér- anyag- és időfaktorok nélküli ősüregből

aztán
a feléd-szívóhatás

belőled töltöm fel magam
és vitázunk
a térdeink érintkezési pontjain túl
hogy kinek mi jut
belőlünk









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.