valamit visz a víz

elfolyt évek alatt tovatűnő repedéseim
mára visszataláltak, összeforrtak.
nyom őrzi a múltat, emléket,
melyből karnyújtásnyira a deszka hogy
kilépjek, átlépjem.
de nem. hagyom a mentőövet. maradok.
repedéseimet újra szétszedem,
bár iszonyúan fáj, az
összeforrt húst leszedni.

egyszer volt alkalmam ilyet látni, máson,
akkor is elájultam.
földre ereszkedve pillanatra veszítve
eszméletem.
és napra rá,
idő előtt vérezni kezdtem.
akkor sínekben állt a test,
egyik lábon cafatokban a hús,
ott az ép lábról kellett le-
nyúzni élő bőrt, hogy a másikra jusson.

fájdalomcsillapítót használok.
saját testből kivonatot.
munka közben alig érzek valamit.
van hogy semmit. elnehezült végtagokkal
vizsgálgatom a repedéseket.
mérlegre teszem,
melyik mennyit nyom.
vezetek róla lajstromot.
sorba teszem forma, érték, nagyságrend,
idő szerint.
mindezt azért hogy így hogy már
látható nyoma, végre nyugtom legyen.
csak az a baj, hogy így már nem forr-
hatnak többé visszataláló repedéseim.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.