Ha haldokló alkonyon
a parázs Napot
kettészeli a sík,
fényvér pocsolyában
áznak a fák
s a kopár szik,
bíborba dermed
a gémeskút
álmos bólintása,
sebzett szélű felhők
úsznak
a sötétség honába,
akkor lesz
zuhanva lángoló
fészekké lelkem,
verdeső
emlékeim újra égnek,
s cipelem keresztem.
