AZ ÕRBÓDÉ MÉG UGYANAZ

Akit őrül állítottak egyszer,
ezt a bódét lakta még,
keresi a berendezést,
itt volt a függöny, ott a kép.
Cicázó békegalamb-tollak
közé szorulva, megmaradt
árnyékok lebbentik elébe
a tépett turulmadarat.
Járókelő díszlépést vág ki,
döngjön alatta Budavár!
(Aknázott békeövezetbe
kísértő lélek hazajár.)
Fegyverrel tiszteleg az őrség,
a díszlépés csak támolyog.
Kezét a civilkalapjához
illesztve kíván jó napot.
Véletlenül élesre töltött
díszlövés sortüze dörög.
„Lőtt rám különb is – mondja –, folytasd,
amíg csak el nem terülök,
de addig itt az őrbódéban
szeretnék körülnézni még
– ez volt a legmeghittebb sarka.
Itt állt egy japán váza. Arra
függött a függöny. Ott a kép!”






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Holmi, 1993./6.