leülünk
lassan visszajön mert
sikolyt tanít a porzó rögnek
beszélünk
arcunk kifakult tábla
hol kötél csomóz kötelet ágra
kezünk a kép
a látnok képben
iparkodunk
de mindent szétken
iparkodásunk
akár a csorba
ágakra felcsomózott korba
vetett remény
a semmi célon
szerelmünk-hitünk suta féknyom
minden ami érkezik
végül
akár a föld
úgy mállik vénül
a kapott jószágnak se híre
se hamva
kuporgó csend terül a szarra
