Ketten beszélgeténk vala a költészetrõl

Palacsinta, tehát Nagyi.
Ide vonultunk be gagyi
versfaragóknak öltözve.

Levetkőzött agyunk, lelkünk
meztelenre, kicsit elhült
a levegő körülötte.

Persze itt a légkondi is.
Belőle pimaszul nyugis
cseppekben esik fejedre

a fönt kicsapódó pára.
Faludy galaxisára
törünk – gonoszok – nevetve.

Nem tudom, te mit gondolsz, én
nem vagyok költő, szilaj mén,
népétől elhagyott gebe

kipányvázva. Inkább laptop
ami nem teremt, vagy alkot
csupán játszadozik. Hehe.

És nem kell hozzá az énem,
érzések, őszinteségem,
csak szavak és a struktúra,

ahogy egymás után rakom
őket a többi mind haszon-
talan kifolyt jódtinktúra.

Megfelelő a hasonlat?
Vagy inkább írjak mást, jobbat?
Lényeg, hogy utána együtt

nevessünk majd két sör között.
Apollón rég elköltözött,
hagyjuk már elmenni! Velünk

nem törődik régen senki.
Halott isteneink kerti
meszes csontú szobrok csupán.

Minek mutogatnánk rájuk?
Nem jó példa merev hátuk,
s csak néznek szemünkbe sután.

És hagyjuk az élvezetet,
hadd keressen bennünk helyet
a múzsák uralma után!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.