magam-fel-felé

1.

Hullámzó neonfény
az üres mozgólépcső fokokon.

Csak én utazom rajtuk,
csak én vitetem

magam
(fel-)
felé,

a fény felé fel,
gondolatban.

2.
Mindeközben zokogok a WC-ben
csendben
versen,
zuhanok
a versben,
és vizelek ernyedten oda, le és Élet

és Irodalmat olvasok,
és szarok az Életre, az egészre,
aztán szarok az Irodalomra, a részre.

Hát ma már minden megjelenhet?
A Lichthofunk fala befagyott tenger,
rajta totyogó Krisztus-alak, Istenember.

3.
Enyhe tél.
Enyhítő körülmény.
Semmi s ég.
Libabőrlepel.

4.
S miközben távozik a salak/anyag,
messze-messze, fenn a tetőn,
az odafent fészkelő,
láthatatlan anyagalambok búgását hallgatom.

2.

Tudod, néhány óra múlva az Alföldre utazom
vonaton. Utazik velem minden halottam, le,
lassan a fülkébe sem férnek már el.
Én meg nem a legjobbak közül való
vagyok, csak a lehetőségeim szerint.
De igyekszem azért. Hidd el. Majd belehalok.
Csak a körülmények. Meg ugye minden ellenére.
Meg, hogy nem volt minta. Az élet egyre zavarosabb,
marad az irodalom.

És bámulnék, hogy elmúlok, ki
az ablakon. Éjjel. Magamat.

Gyí, vasparipám! Rajtad a holnap hőse,
vagy ő se. Gondolom. Most veszem észre.
Nem nekem találták ki anno  
ezt az egészet.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.