És a tavaszponton átlép





                        Azon a napon nem nyugodhatunk. Pedig ugyanúgy isszuk a kávét, az Ég kárpitja felfeslik, és abbamarad a forgás. A csecsemők sem sírhatnak többé. Az állatok is eltévednek, ha leszakad a sötétség. Ez mind miattad van, ne is tagadd. Mert az idő letelt, és
te nem tetted meg, amit lehet.
Még néhány lélegzetvétel, a ritkuló levegőből. A fénytestet nem éri kár.
Minden létező magában hordja saját árnyékát. Te is bennem élsz, szegény, szegény Doktor
Faustus. Együtt értünk fel a hegyre, de külön-külön mégis. Te már beértél, de én még csak
nem is látom a célt. Új nap kel fel a félelem háza felett. Lélegzetem a hóhatárig ér.
Lehettem volna a leggonoszabb ember a földön, vagy a legjobb is akár, de nem vagyok se
jó, se rossz. Az elítélt  kivégzésre vár. Éjfél előtt öt perccel, mielőtt érte jönnek, Faustus kiüríti poharát. A végrehajtó már csak kiégett, üres lelket talál. Hasztalan kacat,
a pokolban is fölösleges. Hittem benned, de te elárultál.
Soha nem kértem magamnak semmit, pénzt, sikert, múló gyönyört. Te kaptál mindent,
de mindent elszórtál. Fázom, dermesztő ez a józanság. A szellem jéghideg ragyogása a túlsó oldalon. Jó lett volna élni, te legalább éltél. És bűneiddel együtt is szeretve vagy.
Hiszen nem voltál te rossz, csak boldog akartál lenni, de senki nem lehet az, a legkisebbtől
a legnagyobbig. És mégis, te voltál a legboldogtalanabb.
Új seregek jönnek lentről és fentről, a fémtestek egymáshoz csapódnak. De te nem látod e harcot, hiszen  már  meg nem nyilvánult vagy.
Számodra semmi sem létezik, a semmi örvénylik helyeden. Magamra hagytál. Egyedül, mint az idők kezdete előtt. A fémtestek egymáshoz csapódnak. Önmagába hullik a fény. Az egy kettévált.
Nincs semmi, amiért érdemes. És a tavaszponton átlép a halál.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.