A világ fénybeszõtt pora köztünk

Hogy mikor egymás szemébe nézünk,
Kialszanak a lámpák.
Az emberek eltűnnek.
Kihuny a tér, elég,
mint a magnézium-szalag.
Utána csak por marad.
És ez a por halmozódik szívünkön.
Néha beleírunk egymás porába
valamit. Szeretlek. De ezt is belepi a por.
Aztán lesöpörjük, egy egymás szívébe véssük:
Párom voltál: elárultál
(vagy épp: elárultalak).
Pedig egymás szemébe nézve
Kihunynak a fények.
Nyíltan tagadjuk (tagadom).
Jó lenne, ha egyszer megszilárdulna
a por.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.