Egy gnosztikus temetéstörténet

Mint rongybabák csuklottak
Össze már-már, mikor hátrahőköltek,
A gonosz öregek, különös fény esett
A visszerek csomóira, foszforszínű,
És én tovább üvöltöttem, aljasságuk
Valami nyálkás ruha volt, amit le
Kellett tépnem magamról, csalánból
Szőtt, békanyállal impregnált atléta,
És megcsapott a macskahúgy-szaguk,
Ilyen lesz a pokol, kehes nyívásuk
Lesz az egyetlen zene –
Hiába vetkőzném le őket, míg a gangon
Megfüröszt a Hold, e lázálomban
Felfedett szemérmem egyetlen nézői ők
Lesznek, aztán odvukba bújnak, nesztelen.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: A terep (Pécs, 1998)
Kiadó: Jelenkor