Röppce





Röppce

A viaszváros sárga főterére értem.
Ez már megint egy másik szagú föld.
Felette méheim százezrei szívdobogva járnak,
s ahogy a többféle nektár ízei,
a dolgos nappalok végül összeérnek.
Nekem mézel a Világ ezentúl vasárnap!
Az erdősávban vadcseresznye
kisleányok, talpig fehérben
homlokukon szalag .
Tiszták .Ünnepelnek.
A méhes ládaszerelvény
egyforma  vagonjaiban
maradt maroknyi nép,
a kivilágítatlan  léputcákon.
Az anyát körbeveszi udvara,
eleséget nyújtanak át neki,
nyalogatják.
Mire zenitre hág a nap,
kamra bölcső rendben találtatik.
Az aknázomoly pedig,
kénes lap füstjével  végképp elűzve.









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.