Sötétzöld lombok, tenger-tükrei

megfagynak gondolataim, csillogó szemek se néznek rám,
verejtékezve fölépítettem és most összedõl a vár,
a romok alatt emlékek avítt kacatjai, lomjai,
nem bánom, hogy súlyos várfalak fognak reájuk omlani,
szilánkokra tört rózsaszirmokat söpör a szél az útra,
porba ejtett királyi kardom tapossák meg újra s újra,
lelkem ketrecébe zárt állatként kuncsorgok élelemért,
kerestelek téged is hátha megmutatod nekem a fényt,
álmodtam tajtékos erdei vízeséseket, halk csermelyt,
madarakkal teli hangos erdõt, méltóságteljes hegyet,
ismeretlen ösvényen tapogatózva érem el a célom,
a homályba úsztatott halálsápadt képmásom csak a létnyom,
amit ügyesen betanított droghalász német juhász kutyák
se találnak meg - a dolgok itt elég furák,
torz tükrökben eldurvult arcképeket lesnek és röhögnek ki,
a futószalagról õrültebbnél õrültebb dolgok jönnek ki,

a kövek hallgatnak, nem mondanak semmit, elnémultak már,
hollók fekete szárnya verdes, s hoz majd fekete éjszakát,
lehunyt szemmel a földön fekve aranyszoborral álmodni,
ahhoz hozzányúlni nem lehet, csak esdekelve vágyódni
utána - erdei édes vízû forrásim megmérgezik,
a zöld reményt adó fa egy idõ után már nem létezik,
szépen elintézték nekem a jövõmet, a sorsomat,
felõlem az égrõl le is jöhet egy göncöl-hatosfogat,
a holdsugár is simogathat, olyan, mintha te lennél itt,
lágyesésû ecsethúzta körvanalaid lesem mindig,
barna hajzuhatagod, vígmosolyú arcod, kecses lépted,
te vagy az én börtönöm, s szobám minden falán a te képed,
rejtelmes sötétzöld lombok, és titokzatos tenger-tükreid,
csak egyszer énekelj nekem és a fa bontja is a rügyeit,
és a nap is érted fog majd vércseppeket hullatni az égre,
és ettõl a nyári lángtól véd minket az õszi hûvös éjjel





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.