Én csak a tükröket


Azóta már rég kék a ruhád, te meg
lilát lehelsz fel. Hajnali négy, nem is
vagy itt. A szád, s tüdőd virága
penge-hidegre fagyott az éjjel.

Csak összeprésel szűk folyosónk, a két
falára dőlsz rá. Késnyi huzat cibál.
A földbe is hiába markolsz,
s mért hagyod ép tenyered nyomát ott?

Amink lepergett, légyszi ne hívd elő!
(Poros tokokban filmnegatív zörög:
a hét lakatra zárt fióknyi
térbe hagyod beivódni. Ennyi.)

Évek rakódnak zöld üledékbe, nézd.
Szederjes emlék dzsungele, múltidő
növényi ornamentikája.
Hol van a rét, ahová heverhet

az ember? Én nem lépek utánad és
kapaszkodom most fellobogó zsinór-
ruhádba, hangtalan szavadba...
Én csak a tükröket összetörném.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -