makró
A párnán a fényes gombok,
Mintha a csillagokat forgatnám az égen.
Apró sikoly, de köszönettel teli a messzeségben,
Ezzel azt hiszem, újat mondok.
Az ágyam felhasítani,
Késsel tépni a fáradt paradicsom héját olyan,
Szúnyogom csípésébe bele-bele marni, komolyan,
Ezzel azt hiszem, újat mondok.
Szerintem, persze, ugye ez undorító,
És közönséges és helytelen,
De a szenvedés örök, és él és él és él velünk és a mikrokozmoszban még nem, csak a nagyonis makróban.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
