NAPLÓK: nem csak magamnak Legutóbbi olvasó: 2025-09-10 00:09 Összes olvasás: 42052| 395. | [tulajdonos]: hajnal | 2008-02-10 07:01 | egész kicsi voltam még. négy-öt éves, s korán kellett indulni valahová. emlékszem, anyu még a kulccsal babrált, s én kiléptem az udvarra, s elvarázsolódtam. indultam végig az udvaron egyedül, de már nem oda, ahová anyu ment, hanem bele a hajnalba, elvarázsolva a madárdaltól, a derengő fényektől, a mohás téglák érintésétől és szagától, a hajnali pára simogatásától. ígéret volt ez a hajnal, egy titokzatos jövő ígérete, s benne én. magamat ígérte nekem a világban a remegő rózsafejek látványa, az érlelődő szőlőszemeken összegyűlő harmat, a csönd, amelyben egyedüli hang a madaraké. nagy szinfónia minden hajnal, s én benne bolyongtam eltévedve otthon.
később, nyolc éves korom után, sokszor keltem hajnalban, amikor szünetekben a szüleimmel és testvéreimmel voltam, mert nálunk mindig összegyűlt a rendetlenség és a kosz, s régi, nagymamás bútoraink között én olyan lakásról ábrándoztam, amilyet a barátnőimnél láttam, rendezett, tiszta, jószagú szobákról, ahol a kép a falon giccses és portalan, s a bárszekrényben csokoládé- és cukorkaraktár rejtőzik a gyerekeknek, amit persze senki nem fal föl azonnal, mint nálunk. hát keltem hajnalban, hogy mire a család ébred, tisztaság legyen. még virágért is leszöktem az erdőszélre. ismered-e az erdőszélt hajnalban? rádleheli párás hűvösét valami izgalmas titok, a rejtőzködő nem-mindennapiság, egy elfelejtett igazi otthon. ilyenkor sokszor talákoztam a hajnallal, az ébredő madarak dalával, s magam sem tudom, talán épp ezért keltem korán, s a takarítás ürügy lehetett.
majd középiskolás koromban föl-föl keltem a kollégiumban hajnali háromkor-négykor, tanulni. csönd, megint, csak a régi villa korabeli bútorai, könyvesszekrénye roppan a társalgóban néha. feszült tanulás. s egyszercsak, még sötét van, megszólal az első trilla. bosszús leszek, mert ez azt jelenti mindjárt reggel, s én még rengeteget kell pótoljak. bizony így jár, aki sokáig bele se kukkant a könyvbe, hanem ébren is álmodik. de aztán elfelejtek lapozni, s a hajnal megint elcsábít magával. dereng már, a madárka trillázik, s ha az ablakhoz megyek s kinyitom, beárad a hajnali fűszálak, bokrok lehellete, bahajol az ég, kiemel engem a faragott könyvespolc mellől megint az a világ, amibe belebolyongani varázslat. magamat adja énnekem. mikorra jön fehér köpenyben a kopasz, magas öregúr, hogy dörömbölve ébressze a lányokat, én már messze járok, teljesen kitágulva, boldogan. persze összeránt a durva, hangos látszólagos rend, amit diktál egy kollégiumi reggel, de belül más van: gomolygó titok.
a sorban reggeli előtt, reggeli alatt, a gyalogos úton az iskola felé pillanatok alatt pótolom az elhagyott tanulást. valahogy fölturbózódik ilyenkor az agy, izgalmas kitágulás ez is, a fokozott működés, gondolom az adrenalin szint miatt. felelek, ötös. s aztán mindent elfelejtek megint, amit kilapoztam a könyvből, de látod, a hajnali bolyongást nem felejtem soha el. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
