NAPLÓK: nem csak magamnak Legutóbbi olvasó: 2024-12-19 17:17 Összes olvasás: 39497| 395. | [tulajdonos]: hajnal | 2008-02-10 07:01 | egész kicsi voltam még. négy-öt éves, s korán kellett indulni valahová. emlékszem, anyu még a kulccsal babrált, s én kiléptem az udvarra, s elvarázsolódtam. indultam végig az udvaron egyedül, de már nem oda, ahová anyu ment, hanem bele a hajnalba, elvarázsolva a madárdaltól, a derengő fényektől, a mohás téglák érintésétől és szagától, a hajnali pára simogatásától. ígéret volt ez a hajnal, egy titokzatos jövő ígérete, s benne én. magamat ígérte nekem a világban a remegő rózsafejek látványa, az érlelődő szőlőszemeken összegyűlő harmat, a csönd, amelyben egyedüli hang a madaraké. nagy szinfónia minden hajnal, s én benne bolyongtam eltévedve otthon.
később, nyolc éves korom után, sokszor keltem hajnalban, amikor szünetekben a szüleimmel és testvéreimmel voltam, mert nálunk mindig összegyűlt a rendetlenség és a kosz, s régi, nagymamás bútoraink között én olyan lakásról ábrándoztam, amilyet a barátnőimnél láttam, rendezett, tiszta, jószagú szobákról, ahol a kép a falon giccses és portalan, s a bárszekrényben csokoládé- és cukorkaraktár rejtőzik a gyerekeknek, amit persze senki nem fal föl azonnal, mint nálunk. hát keltem hajnalban, hogy mire a család ébred, tisztaság legyen. még virágért is leszöktem az erdőszélre. ismered-e az erdőszélt hajnalban? rádleheli párás hűvösét valami izgalmas titok, a rejtőzködő nem-mindennapiság, egy elfelejtett igazi otthon. ilyenkor sokszor talákoztam a hajnallal, az ébredő madarak dalával, s magam sem tudom, talán épp ezért keltem korán, s a takarítás ürügy lehetett.
majd középiskolás koromban föl-föl keltem a kollégiumban hajnali háromkor-négykor, tanulni. csönd, megint, csak a régi villa korabeli bútorai, könyvesszekrénye roppan a társalgóban néha. feszült tanulás. s egyszercsak, még sötét van, megszólal az első trilla. bosszús leszek, mert ez azt jelenti mindjárt reggel, s én még rengeteget kell pótoljak. bizony így jár, aki sokáig bele se kukkant a könyvbe, hanem ébren is álmodik. de aztán elfelejtek lapozni, s a hajnal megint elcsábít magával. dereng már, a madárka trillázik, s ha az ablakhoz megyek s kinyitom, beárad a hajnali fűszálak, bokrok lehellete, bahajol az ég, kiemel engem a faragott könyvespolc mellől megint az a világ, amibe belebolyongani varázslat. magamat adja énnekem. mikorra jön fehér köpenyben a kopasz, magas öregúr, hogy dörömbölve ébressze a lányokat, én már messze járok, teljesen kitágulva, boldogan. persze összeránt a durva, hangos látszólagos rend, amit diktál egy kollégiumi reggel, de belül más van: gomolygó titok.
a sorban reggeli előtt, reggeli alatt, a gyalogos úton az iskola felé pillanatok alatt pótolom az elhagyott tanulást. valahogy fölturbózódik ilyenkor az agy, izgalmas kitágulás ez is, a fokozott működés, gondolom az adrenalin szint miatt. felelek, ötös. s aztán mindent elfelejtek megint, amit kilapoztam a könyvből, de látod, a hajnali bolyongást nem felejtem soha el. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 393. | [tulajdonos]: levél | 2007-08-31 03:41 | Megnéztem a tévé kettőn egy filmet. Oliver Stone: Egy sorozatgyilkos naplója.
A napokban sokszor visszatért belém egy régi érzés, gondolat, ami a film alatt teljesen világos lett.
Mégpedig az, hogy nem szabad hazudni. Nem szabad kompromisszumokat tenni, egyre többet, s egyre zavarasobban létezni, s egyre kevésbé önmagunknak lenni, nem élni, csak túlélni.
Nagyon sokszor eszembe jutsz te is. A kérdés, hogy miért találkoztunk, s hogy miért érzek fájdalmat és kötődést, ha eszembe jutsz.
Ne hazudjunk. Amikor megismertelek, amikor az első hetek, hónapok teltek, nem volt hazugság semmi. Úgy voltam veled, ahogy meztelen kelek ki az ágyból reggel.
Így szeretnék csinálni mindent. S nekem innen nyeri értelmét a hit is, Isten, Krisztus. Egyedül abból a tiszta és megfogalmazhatatlan, hazugságmentes, szabály nélküli nyitottságból, amit jobb hiján hívunk szeretetnek, valójában csak egy tiszta létöröm.
Én ebben a létörömben találkoztam veled, s éltem meg veled hónapokat.
S tudod, ahogy a zsidó fiú, aki börtönőr a filmben, élt ebben a létörömben, s ahogy a sorozatgyilkos csak előtte, csak vele, tisztelni tudta önmagát, és saját keserű és kegyetlen életének értelmét, az az egyetlen mese, amiben én gyerekkoromtól kezdve hiszek, s ez a mese vált valós élménnyé a mi kapcsolatunk kezdeti időszakában.
Ne legyen köztünk hazugság. S én törekedni fogok rá egész életemben, s az életem minden területén, hogy hű maradjak ehhez a belső meséhez, aminél szebbet nem ismerek. Mert már én is elszürkültem, s csak néha csap föl a láng a hamu alól, úgy, hogy sokáig meg se láttam már.
De most már tudom. Kizárólag ezért az egyért érdemes élni. S mindegy minek hívod, kereszténységnek, budhizmusnak, bármely spiritualitásnak. Mert Isten egy van, akkor is, ha csupán egy Isten nélküli világban hiszel, ahogy édesanyám. Mégis ott volt, puha, kenyérhéj szagú testében mindenütt Isten lélegzése.
Ne ijedj meg e levéltől. Csak beszélek hozzád, mint magamhoz, s jó érzés, hogy megtehetem.
Ma voltunk a Tapolcai Tavas Barlangban. Zöld vizen barlang folyosón eveztünk. Először én egy kört, aztán a fiúk, akit ott vigyáztak, megengedték, hogy tegyünk még egy kört, s a fiam evezzen. Jó a gyerekekkel hármasban. Szeretem őket. Olyan velük mint a paradicsomban. Tökéletes élmény. S amikor kijöttünk, azt mondtam: Kár, hogy veled nem jöttünk el. Szeretném átadni neked az örömöt, amit minden pillanatban képes vagyok érezni, mert vagyok, s ha veled, és a gyerekekkel, akkor különösen erős. | |
| 392. | [tulajdonos]: eresz alá | 2007-06-06 21:16 | úton lenni álmodni menni
évszakokat kuszáló
költöző madarak lomha
nagy teherautók perceket
veszejtenek éjjeleken
megülni békén férfi ölben
képzelni eresz alá fészket
tátogó fiókacsőrt apró
virágos nyári ruhát fehér
ingmellett biztos szagokat
úton lenni álmodni menni
suhanó kusza szagokba
bújni kibújni az órák
vészkijáratán megülni
ölben tátogó fiókacsőrben
apró mintás ingbe bújtatni
mellkast vállat nevetve
szagos szárnyakon úton
lenni haza fehér ruhában
mindig az eresz alá
| |
| 391. | [tulajdonos]: napszaktalan | 2007-06-06 10:45 | | jó lenne, aludni, nem lehet. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 389. | [tulajdonos]: csalásban | 2007-05-30 09:35 | furcsa határhoz értem. vagy inkább mint aki visszajött. mint évtized után hazatérni, vgy hosszú betegség után először kilépni a jól ismert utcára.
mikor szsz-t láttam a szomszéd faluban, az olyan, mikor tudat szintek összeérnek. gyakran lehetetlen két általam szeretett embert közös asztalhoz ültetni. fáj látni ellenségességüket, közönyüket, meg ahogy mindkettő engem, velem, de egymással az bizonyos, sosem. s én mint hófehérke kétarcú almája mérgezek hol itt, hol ott, s akadok el torokban, szájban.
de most összeértek a határok. s rádöbbentem, hogy konkrétan ez a kertem, a fűje gazos, de szerethető, s hogy én az vagyok, aki szakadt bakancsban nyitom a nyikorgó kaput reggelente, s félrehajtom a nyíratlan sövény ágait. nyakamba hideg esőcseppek zuhannak. a ruhám tényleg hűvösen nedves. s végre a képzeletemig lehűt a meglelt jelenidő. | |
| 388. | [tulajdonos]: cetiri godisnja doba | 2007-05-10 09:22 | ako ces na kraju stici
prolece ce biti
upoznati moracemo
i jesen i zimu i leto | |
| 387. | [tulajdonos]: a farkas szeme | 2007-05-10 09:17 | | pontosan leírni a tekintetet. mikor a küszöbre ér, vagy már át is lép, vagy épp az átlépéskor visszanéz. talán erre mondják, hogy visszapörög minden elmúlt kép, történés. pontosan leírni a tekintetet. a szeretet kevés kifejezés. az az a tekintet, ami nem csupán visszapörget, hanem semmivé tesz mindent. a legszebb semmivé. pontosan leírni a tekintetet. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
