NAPLÓK: colosseum Legutóbbi olvasó: 2026-01-12 06:23 Összes olvasás: 3078| 6. | [tulajdonos]: 1.6 | 2017-09-17 18:27 | Az alak magával húzott az ablakhoz, ami addig talán ott sem volt. A seprűn ülő boszorkányhoz hasonlító hegységre néztem, amiről a város kapta a nevét, de semmi különös. Pár csillag az égen, és a félkövér Hold.
– Nézd és láss! - utasított a hang.
Sóhajtottam, ne higgyétek, hogy könnyű perceket éltem meg. Ekkor anyám hangja villant meg bennem. „Megtudod csinálni kisfiam, te ezért születtél, nézz a dolgok mögé, és látni fogsz! Higgy magadban."
És akkor elkezdődött.
A hegy mintha csak délibáb lenne, megremegett, és feltűnt mögötte a valóság. Az energia, amiből mind felépülünk, ami megszül embert, fát, és követ. Eszmét, ideát, akaratot, szerelmet, halált és a fogantatást.
Az élő program sűrű függönyként zuhogott ki tudja honnan, és ki tudja hová tartva.
Élt, mozgott, pulzált, a zöld és ennek árnyalataiban játszott.
Alkotott.
A mellettem lévő alak a kezembe nyomott egy távcsövet, a nagyító lencséjén keresztül jól látszott, hogy néz ki egy mátrix szál. Spirál alakú, és a láncszemek négy betűből állnak.
Úgy mint, adenin - A, guanin - G, citozin - C, timin - T.
– Istenem – motyogtam – igaz lenne?
– Figyeld meg jobban – ripakodott rám a hang. – Mit látsz még?
Aprólékosan figyeltem, és egy helyen, ahol a zuhogás világosabbnak tűnt, észrevettem valamit.
A lényeget. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
