NAPLÓK: Eszter hagyatéka Legutóbbi olvasó: 2026-04-01 22:51 Összes olvasás: 17353| 3. | [tulajdonos]: identity | 2006-12-10 21:16 | A minap, amikor ezeket írtam megint elszemélytelenedtem. A kocsmában a szokásos kerületi arcok, de lehet, hogy mindig mások...amióta egy vendéglátóipari helyen segítek (munkának is nevezhetném egy kis jóakarattal, de ahhoz munkamorál, felelősségtudat, kötélideg+vasmarok kellene), tehát amióta a külfödieknek szentelem hétvégéimet, azóta egyre jobban hasonlítanak az emberek egymásra (ott mindennap húsz új emberrel találkozom). Kezdem úgy látni kontinensünk és az újvilág arcait, mint egy japán, de lassan a japán vendégek is beolvadnak a masszába. Mi lesz, ha egy idő után mindenkit egyformán embernek fogok látni, és az ismerőseimnek (a wiw tanúbizonysága szerint hatszáz) nem fogok tudni köszönni?:) Majd megkérem őket, hogy legyenek olyan kedvesek, és tűzzenek ki valami ismertetőjelet magukra, pl. az arcomat. Bár az én arcomhoz is lenne hozzáfűznivalóm...
A napokban ugyanis kiderült, hogy nem vagyok rasszilag kategorizálható, senkiföldjén tanyázom, egy időzített bomba az identitásom - mindenkire nézve. Reggel tíz körül a Jászain megálltam megnézni egy újonnan kitett gurulós műanyagpolcot, amin könyvek sorakoztak. Jókai összes, használtan, szakácskönyvek, magyar klassszikusok paperback kiadásban, szép színes albumok. Úgy döntöttem, hogy most nem fogok itt vásárolni. Ekkor került elő a szivacsarcú: egy harmincas, sokat látott férfiú, az eladó. Melyiket szeretné? Vadonatúj könyvek, akciós, diszkont (honnan szerezhette?), csak-itt-csak-most, soha nem látott receptek, örökzöld regények...mit szól ehhez a gyönyörű Auschwitz-albumhoz? Ekkor már többen körém álltak, és az utca egy védtelen szegletében kisebb tömeggel lapozgattuk a csontsovány, gunnyadt halálraítéltek képeit, a feltett kezű fiút, meg nácikat. Eszembe jutott dédapám, aki birkenauban lelte halálát, ami családi titokként porosodik nálunk. Elkapva komoruló arcomat, megkérdezte az eladó (nagyon hangosan): - Egyébként maga ugye izraelita? - gyökeret vertem, és semmi nem jutott eszembe. A tömeg kíváncsian nézett rám, most már tényleg mindenkit érdekelt. Auschwitz-albummal a kezemben asztmás fejrázásra voltam képes, nem, nem vagyok zsidó (csak egy kicsit, egy icike-picikét, de uraim, az nem számít, tényleg nem, egyébként is miért fontos ezt megkérdezni az utca közepén, egy ilyen kibebaszott verőfényes napon, és ha igen akkor mi van, és ha nem akkor is????), szóval letagadtam, mint Péter Jézust, aztán fejvesztve rohantam a villamos után. Elértem. Kifújtam magam, és azon gondolkoztam, ha legalább nem azt mondja "izraelita", akkor nem 1940-be hallucinálom magam, hanem azt hiszem: ő is csak egy bolond zs., nem az első, és nem is az utolsó (beleértve fateromat is).
Az esetet elmondva délután megkérdezte egy ismerősöm (aki teljesen az):jééé, TE félig zs. vagy??! Ezt soha nem gondoltam volna...de végülis anyád anyja nem az, úgyhogy nem számít.-
Szóval senkiföldje. Se sivatag, se puszta, se Holt-tenger, se Balaton. Ami persze egyet jelent: meg kell tanulnom csinálnimaceszgombóclevest flódnival, és persze orosházi libamájat diós-mákos bejglivel is, ezeket feltétlenül, mert a rántottától már nemcsak a szerelmem és a lakótársam, de én is megfulladok. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
