NAPLÓK: Eszter hagyatéka Legutóbbi olvasó: 2026-04-01 22:49 Összes olvasás: 17349| 2. | [tulajdonos]: enteriőr, viziók | 2006-12-09 23:39 | | Egy kicsit a lakásról. Délután négykor egy tetűlassan elfagyasztott kávébeöntés és fél doboz csontig elszívott cigaretta után, békaperspektívából; a padlótól alig magasabb szivacsról. Szebb napokat is látott parkettán bulgakovi bált tartanak ördöngős pormacskák és szürke majmot mintázó papucsok- Japánban kifejlesztettek egy halat, ami néhány év után felvaszi gazdája arcvonásait. Milyen torz tükör lehet: az akváriumomban hangtalan tátogva úszik hasonmásom, férgeket és bogyókat habzsolva. Galandéletünk szubjektív, de plasztikus megkísértése. Vissza az enter-iőrhöz. A számítógép elromltt, a húgyszagú sarokban gömbvillámok pörkölhették meg a kábelrengeteget, vagy a pormacskák ettek. Vagy nem kellett volna rápakolni a kétszer két kilós felcsatolható súlyzókat. És ott áll ajelenleg out of order fehér ventillátor is. Gyönyörű szolgálatot tett nyáron, amikor három napig elfelejtettünk fürödni, mert a fürdő -akár a reggeli eszpresszó, a napi sürgés-morgás, az esti filmbealvás- strukturálta volna a ragacsosan folydogáló időtestet. És ha sem tolakodó külső, sem leküzdhetetlen belső kényszer nem diktálja - akkor meg miért fürödjünk. Az utóbbi időben lassan, de tapinthatóan elkezdett kiütközni valami mohás tőzeg a számítógép oldalán. Ha csendben maradtam, hallottam a sercegő pattogást, ahogy napról napra serkedt - mint a makacs szakállka szerelmem arcán, amitől nem tudok megszabadulni. Amikor férfiak borotválkoznak a fürdőszobámban, mindig eldugul a lefolyó. Ilyenkor hosszas egyeztetés után kijön a vízvezetékszerelő, egy porhanyós hajú bájos fiatalöregúr, és hozza a csőgörényt. Anyám, aki nem adja fel, hogy egyszer lesz munkám, egyik egzisztencialista válságom kellős közepén azt mondta, vesz nekem egy csőgörényt. Nem lehet több tízezernél, minden kiszállásnál kapnék ötezret a semmiért. Megköszöntem a nagyvonalú ajánlatot, és nem tudtam nem-elképzelni magam, a gyenge nőt, amint kék kantárosnadrágban becsengetek egy ötemeletesbe, kinyitja az ajtót egy boldogtalanra hízott pecsenyefoltszagú bordázottatlétás szőrcsomó. A végén horgászfotókat mutatna házi szilva mellett, amíg be nem következne az a bizonyos tetatett, amikor egy pillanatra megszakad a nevetés, kíncsönd, vállamra teszi hipertrófiás izzadt húskezét. Bennem léket ver a félelem, felkapom védekezve a csőgörényt, ő pedig nedves homlokkal szabadkozik -nem kell mindenre felkapni a vizet, azt hitte barátok vagyunk. Kiiszkolás a linóleumdzsungelből, és soha többé nem kapnék tőle megrendelést. Ezt a mikrovilágot kifújom magamból a füsttel együtt, bár a csontvelőm még nem húzódott teljesen vissza a gerincoszlopomba. Azt is látni kell, hogy nem vagyok különb nála, de az ő helye akkor sem bennem van. És mégis. Minden ember képzete benne van a többiekben, az érzelmek chromanyomorék skálája nem korlátlan, minden hangkombináció benne van minden koponyában...az eszkimó egy éves fókatanoncától a brit királynőig, aki a wc-n olvasva tudja meg, mit csinált unokaöccse Etonban. Talán még anyám is el tudná képzelni, milyen vagyok, ha szemléletesen tálalnám neki, nem rokfortosan-pikánsan, petrezselyem szórással, enyhe fokhagymaaromával dúsítva. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
