NAPLÓK: Eszter hagyatéka Legutóbbi olvasó: 2026-10-10 16:45 Összes olvasás: 17678| 3. | [tulajdonos]: identity | 2006-12-10 21:16 | A minap, amikor ezeket írtam megint elszemélytelenedtem. A kocsmában a szokásos kerületi arcok, de lehet, hogy mindig mások...amióta egy vendéglátóipari helyen segítek (munkának is nevezhetném egy kis jóakarattal, de ahhoz munkamorál, felelősségtudat, kötélideg+vasmarok kellene), tehát amióta a külfödieknek szentelem hétvégéimet, azóta egyre jobban hasonlítanak az emberek egymásra (ott mindennap húsz új emberrel találkozom). Kezdem úgy látni kontinensünk és az újvilág arcait, mint egy japán, de lassan a japán vendégek is beolvadnak a masszába. Mi lesz, ha egy idő után mindenkit egyformán embernek fogok látni, és az ismerőseimnek (a wiw tanúbizonysága szerint hatszáz) nem fogok tudni köszönni?:) Majd megkérem őket, hogy legyenek olyan kedvesek, és tűzzenek ki valami ismertetőjelet magukra, pl. az arcomat. Bár az én arcomhoz is lenne hozzáfűznivalóm...
A napokban ugyanis kiderült, hogy nem vagyok rasszilag kategorizálható, senkiföldjén tanyázom, egy időzített bomba az identitásom - mindenkire nézve. Reggel tíz körül a Jászain megálltam megnézni egy újonnan kitett gurulós műanyagpolcot, amin könyvek sorakoztak. Jókai összes, használtan, szakácskönyvek, magyar klassszikusok paperback kiadásban, szép színes albumok. Úgy döntöttem, hogy most nem fogok itt vásárolni. Ekkor került elő a szivacsarcú: egy harmincas, sokat látott férfiú, az eladó. Melyiket szeretné? Vadonatúj könyvek, akciós, diszkont (honnan szerezhette?), csak-itt-csak-most, soha nem látott receptek, örökzöld regények...mit szól ehhez a gyönyörű Auschwitz-albumhoz? Ekkor már többen körém álltak, és az utca egy védtelen szegletében kisebb tömeggel lapozgattuk a csontsovány, gunnyadt halálraítéltek képeit, a feltett kezű fiút, meg nácikat. Eszembe jutott dédapám, aki birkenauban lelte halálát, ami családi titokként porosodik nálunk. Elkapva komoruló arcomat, megkérdezte az eladó (nagyon hangosan): - Egyébként maga ugye izraelita? - gyökeret vertem, és semmi nem jutott eszembe. A tömeg kíváncsian nézett rám, most már tényleg mindenkit érdekelt. Auschwitz-albummal a kezemben asztmás fejrázásra voltam képes, nem, nem vagyok zsidó (csak egy kicsit, egy icike-picikét, de uraim, az nem számít, tényleg nem, egyébként is miért fontos ezt megkérdezni az utca közepén, egy ilyen kibebaszott verőfényes napon, és ha igen akkor mi van, és ha nem akkor is????), szóval letagadtam, mint Péter Jézust, aztán fejvesztve rohantam a villamos után. Elértem. Kifújtam magam, és azon gondolkoztam, ha legalább nem azt mondja "izraelita", akkor nem 1940-be hallucinálom magam, hanem azt hiszem: ő is csak egy bolond zs., nem az első, és nem is az utolsó (beleértve fateromat is).
Az esetet elmondva délután megkérdezte egy ismerősöm (aki teljesen az):jééé, TE félig zs. vagy??! Ezt soha nem gondoltam volna...de végülis anyád anyja nem az, úgyhogy nem számít.-
Szóval senkiföldje. Se sivatag, se puszta, se Holt-tenger, se Balaton. Ami persze egyet jelent: meg kell tanulnom csinálnimaceszgombóclevest flódnival, és persze orosházi libamájat diós-mákos bejglivel is, ezeket feltétlenül, mert a rántottától már nemcsak a szerelmem és a lakótársam, de én is megfulladok. | |
| 2. | [tulajdonos]: enteriőr, viziók | 2006-12-09 23:39 | | Egy kicsit a lakásról. Délután négykor egy tetűlassan elfagyasztott kávébeöntés és fél doboz csontig elszívott cigaretta után, békaperspektívából; a padlótól alig magasabb szivacsról. Szebb napokat is látott parkettán bulgakovi bált tartanak ördöngős pormacskák és szürke majmot mintázó papucsok- Japánban kifejlesztettek egy halat, ami néhány év után felvaszi gazdája arcvonásait. Milyen torz tükör lehet: az akváriumomban hangtalan tátogva úszik hasonmásom, férgeket és bogyókat habzsolva. Galandéletünk szubjektív, de plasztikus megkísértése. Vissza az enter-iőrhöz. A számítógép elromltt, a húgyszagú sarokban gömbvillámok pörkölhették meg a kábelrengeteget, vagy a pormacskák ettek. Vagy nem kellett volna rápakolni a kétszer két kilós felcsatolható súlyzókat. És ott áll ajelenleg out of order fehér ventillátor is. Gyönyörű szolgálatot tett nyáron, amikor három napig elfelejtettünk fürödni, mert a fürdő -akár a reggeli eszpresszó, a napi sürgés-morgás, az esti filmbealvás- strukturálta volna a ragacsosan folydogáló időtestet. És ha sem tolakodó külső, sem leküzdhetetlen belső kényszer nem diktálja - akkor meg miért fürödjünk. Az utóbbi időben lassan, de tapinthatóan elkezdett kiütközni valami mohás tőzeg a számítógép oldalán. Ha csendben maradtam, hallottam a sercegő pattogást, ahogy napról napra serkedt - mint a makacs szakállka szerelmem arcán, amitől nem tudok megszabadulni. Amikor férfiak borotválkoznak a fürdőszobámban, mindig eldugul a lefolyó. Ilyenkor hosszas egyeztetés után kijön a vízvezetékszerelő, egy porhanyós hajú bájos fiatalöregúr, és hozza a csőgörényt. Anyám, aki nem adja fel, hogy egyszer lesz munkám, egyik egzisztencialista válságom kellős közepén azt mondta, vesz nekem egy csőgörényt. Nem lehet több tízezernél, minden kiszállásnál kapnék ötezret a semmiért. Megköszöntem a nagyvonalú ajánlatot, és nem tudtam nem-elképzelni magam, a gyenge nőt, amint kék kantárosnadrágban becsengetek egy ötemeletesbe, kinyitja az ajtót egy boldogtalanra hízott pecsenyefoltszagú bordázottatlétás szőrcsomó. A végén horgászfotókat mutatna házi szilva mellett, amíg be nem következne az a bizonyos tetatett, amikor egy pillanatra megszakad a nevetés, kíncsönd, vállamra teszi hipertrófiás izzadt húskezét. Bennem léket ver a félelem, felkapom védekezve a csőgörényt, ő pedig nedves homlokkal szabadkozik -nem kell mindenre felkapni a vizet, azt hitte barátok vagyunk. Kiiszkolás a linóleumdzsungelből, és soha többé nem kapnék tőle megrendelést. Ezt a mikrovilágot kifújom magamból a füsttel együtt, bár a csontvelőm még nem húzódott teljesen vissza a gerincoszlopomba. Azt is látni kell, hogy nem vagyok különb nála, de az ő helye akkor sem bennem van. És mégis. Minden ember képzete benne van a többiekben, az érzelmek chromanyomorék skálája nem korlátlan, minden hangkombináció benne van minden koponyában...az eszkimó egy éves fókatanoncától a brit királynőig, aki a wc-n olvasva tudja meg, mit csinált unokaöccse Etonban. Talán még anyám is el tudná képzelni, milyen vagyok, ha szemléletesen tálalnám neki, nem rokfortosan-pikánsan, petrezselyem szórással, enyhe fokhagymaaromával dúsítva. | |
| 1. | [tulajdonos]: hagymáz | 2006-12-09 22:52 | Azt kérdezte, ki vagyok. Arra jutottam, hogy mint O.O.-nál egy hasonlat mondja:a hagyma illata, vagy inkább bűze. Ahogy lejönnek a hagyma burkai, egyre erősebb a szag, de egyre kevesebb az anyag. Nem akcidencia-hiány, hanem szubsztancia-problémák. Régen társaságban vagy tömegben éreztem a legintenzívebben a vákuumot, amit keltettem. Mintha tapitható lett volna személyiségem negatívja, egy puha csúszós agy, ami arra reflektál:nincs. Kételkedem tehát vagyok. Egy köteg kétely elindul az úton. Hagymának álcázza magát. Szembejön a házinéni, és elmondja, hogyan pisilt be Buksi nevű kövér macskája az előszoba szőnyegére. Egy réteg hagyma: mosolyog, bólogat, dünnyög, figyel, ügyel, agyal. Továbbgurul az úton. Elgurul a metró pállott utasteréig (télen különösen). Jön a kalauz. Bűzleni kezd a hagyma, ahogy újabb réteg hámlik le. Még nem könnygáz, már nem semleges. Elküldi az ellenőrt, leveti magát a metróig, egy ezredmásodpercen múlik, de begurul. Rosszhiszemű tekintetek kapargatják a felületét, de nem hagyja, elfordul. Beér az Intézménybe. A hétköznapi interakciók szereplői.
1. bőr: meghallgatni valakinek az ügyét-férfiakmindegyformák/szerencsétlenül lesült érvényesülési kísérletét az élet nevű kisdedóvóban/szemét hozzátartozóját-ellenségét-házinéniét-anyósát, aki három éve azt mondat hogy, ráadásul, és amikor, de erre aztán, és végülis, és akkor most mi legyen? És a hagyma tanácsokat ad, kérdez, férgez, szánt-vet. Allan Pease Szexbaszédéből idéz, komoly rekedt hangon életvezetési tanácsokat krákog, kedvesen mosolyog. Az odafigyelés gesztusa kiváltja a paneleket. (?)
2-es számú héj. Cigarettaszerzés céljából elkövetett szándékos érdeklődés a másik hogyléte felől. Szimpatizáló idegenekkel kávéfogyasztés, csacsogás (szerzett tudás bemutatása-egér a gazdinak, vulgárfreudizmus, éles kanyarral vissza az első bőrhöz).
3. szorongás. Realitásmentes, generált, Woody Allent kenterbe verő homályos pillanatok. Ezúton már nem marad semmi, csak a középső kis gumó, kemény tapintású, erős szaganyagot kibocsátó, könnyezésre késztető csomag. Ez nem sírás, csak fiziológiai rendszerek konszenzusa.
Hazatérek. Az extől megtisztított terepet ki kell dekorálni. Ex szelíden, közvetve rávett, hogy kortárs festmények repróit sorban tegyem ki a szoba falára. De az eklektika jobban fekszik. Majd most. Egy undorító Warhol-margaréta és egy tehén fog majd közre egy giccses 19. századi táncosnőt, aki alatt a beat-korszak gyermekei küldenek kifelé egy hippi-mosolyt, a francia noir macska stilizált szoborteste mellől. Egy ízléstelen keretben felakasztott kubai piac látképe teszi fel a koronát a falfelületre. (mutasd meg, hol laksz, megmondom ki vagy) | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
