NAPLÓK: Gyurcsi Legutóbbi olvasó: 2020-01-28 17:15 Összes olvasás: 51806| 783. | [tulajdonos]: Mi az a karma? | 2019-08-08 16:12 |
Már a többiekhez képest "felnőtt fejjel", huszonhárom éves koromban hívtak be katonának.
Diplomával, nősként, állapotos feleséggel, majd' négy-és féléves tengerész múlttal, kirángatva épülőfélben lévő egzisztenciámból, két évre.
Fizikailag nem tudtak megterhelni, a legkeményebb kiképzési napok sem voltak mérhetőek egy tengerész húzósabb napjaihoz képest.
Ami inkább igénybevett, az a folyamatos lelki nyomás. Későbbi kiképzőként már tudom, hogy a kiképzési időszakban tudatosan stresszeltek minket, sose tudhattuk előre, mi várhat ránk akár csak a következő negyedórában.
Engem közben folyamatosan foglalkoztatott az is, mi van a családommal, telefonálni nem lehetett. Közben az értelmetlen parancsok...
Az, hogy fegyelem van, nem volt szokatlan. A hajózás veszélyes üzem, nem nagyon van idő megtárgyalni a következő teendőket, de bízni lehetett abban, hogy a felettesem átlátja az egészet, amit velem megcsinálhat, az valahol összeér azzal, amit egy másik társammal csináltat. Tehát, ha máskor nem, de utólag előttem is logikussá válhat az én részfeladatom. Itt erről szó sem volt.
No, ennyi bevezető után, a lényeg.
Egy hónapja voltam katona, már az eskü is lezajlott.
Egy tiszthelyettes jött értem. Hívat a Németh százados.
Köpni-nyelni nem tudtam. A századost igen kemény embernek láttuk, olyasminek, ahogy Gábor Miklós játszhatta a náci tisztet. Név szerint engem? Mit baszhattam el? Ezek most engem becsuknak, vagy mi lesz?
A nagydarab 18 év forma szakaszvezetőt hiába kérdeztem, csak azért baszott le, hogy letegeztem. Szerintem egyébként ő se tudta, hogy mi van.
Kopogott, szabad, benyitottunk, jelentett, engem otthagyott és kiment.
Németh telefonált, nekem csak odaintett, álljak csak ott tovább.
Nekem forgott a világ. Vigyázállásban - illetve affélében - voltam már percek óta.
A százados letette a telefont. - Maga a Zalán honvéd? - szinte kiabált.
A szituáció miatt majdnem azt mondtam, hogy Ja wohl, de végül kinyöszörögtem, hogy igen, százados elvtárs, parancsára megjelentem.
- Vegye tudomásul - már a szemem előtt befeketedett minden -, hogy a felesége kórházban van. Fia született, László, 51 centi, kettőhetven kiló. Mivel az esküjét már délelőtt letette, így hazamehet. Gratulálok! - Közben odaért hozzám, így a végén kezet is nyújtott.
Függelék
Igaz, hogy az eskü már lezajlott, de az adminisztráció még nem számított rá, hogy már aznap kéne a katonakönyv, így az nem is volt kész. Magyarul, csak kísérővel hagyhatom el a laktanyát. Viszont ez már késő délután volt, amennyit a létszám megengedett, annyi ember már megkapta a kimaradási papírjait, nem volt szabad ember, aki elkísérhetett volna a kórházba.
Függelék 2.
Jelentkezett egy tizedes azzal, hogy - bár a kimaradása érvényes - , de azt feláldozza, elkísér a körházba, és vissza is hoz!
Kiderült, hogy a laktanyában az öt tengerész újoncra úgy tekintettek, mint az egzotikus állatokra, bár ezt nem vettük észre, de figyeltek minket. Ez a srác különösen, ő bevonulása előtt a Dunán volt hajós. Amikor a gyereke született, éppen úton volt, vagy kéthónapos korában látta először. Teljesen átérezte a helyzetemet, így ismeretlenül is segített.
Függelék 3.
A tizedes a következő nyolc hónapban sokat volt velünk, és talán a mi hatásunkra átment a Folyamhajózástól a Tengerhajózáshoz, a MAHART-on belül.
Függelék 4.
Később tudtam meg, hogy amikor László, az egykori katonatárs egyik alkalommal a következő tengeri útjára készült, indulása előtt a harmadik emeleti lakásokhoz tartozó erkélyen a korlát alján az arasznyi szabad részt bedeszkázta. Azt már nem tudom, hogy még csak várták-e az új babát, vagy meg is született.
László behajózott.
Anyósának nem tetszett a barkácsmunka az erkélyen, leszedte, vagy leszedette.
Azon a résen esett ki a harmadikról László kisebbik gyereke.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
