Baltazar: Értem amit írok?

NAPLÓK: Baltazar
Legutóbbi olvasó: 2025-07-12 16:35 Összes olvasás: 615404

Korábbi hozzászólások:

550.	[tulajdonos]: Értem amit írok?	2009-12-28 15:51
Nem tudom, talán egy versben nemcsak az fontos, amit olvashatunk benne, hanem az is, ami előtte, alatta, mögötte, fölötte van. Hiszen az eredményt úgy is tekinthetem, hogy az, ami a kihagyások után megmaradt. Ám ahhoz, hogy legyen mit kihagyni, szükség volt valami sűrűségre, csendre, erővonalakra, áramlatra… nehéz egy szóba sűríteni. Kezdősora eredetileg az volt, hogy „Az ópium milyen lehet”. Az ópium hangalakjában érzek valami átszellemültséget, súlyosságot, puha titokzatosságot. Más kábítószerek elnevezése szinte orvosi jellegű, aligha alkalmasak rá, hogy egy lírai szöveget elindítsanak. Mivel fogalmam sincs arról, hogy az ópium alkalmazása milyen élményeket ad, ezért inkább elképzeltem valamit erről. Egyrészt a személyiség megkettőződésére gondoltam, de ehhez hozzákapcsoltam a térnek és időnek, mint létezésünk kereteinek meghaladását is. Jelzésszerűen próbálkoztam a kívül-belül, fönt-lent, közel-távol kettősségek egymásba oldásával, amelyek mind abba az irányba mutatnak (ha vannak még irányok egyáltalán), hogy a dolgok, s bennük én magam, nem folytatódhatunk úgy tovább, ahogy az idáig vezető úton haladtunk. Írás közben csak nagyon homályosan éreztem mindezt, tapasztalataim szerint inkább csak utólag lehet megbizonyosodni arról, hogy a vers épületének elemei sikeresen kapcsolódnak össze. Írás közben persze kellenek a szövegtestet fűszerező ötletek, összekapaszkodó motívumok. Ha épül bennem egy híd, akkor folyó is kell, ami fölött átível, a folyó mozgásához az evezést társítom, de úgy, hogy maga a víz kénytelen evezni, hiszen a lírai hős kívül van rajta. Aztán apró csavarintással a kolostor kerengőjéből merengő lesz, a körömszakadtáig örömszakadtáig-ra módosul, a Facebook magyar nevet kap, és arckönyv lesz belőle, ami talán az összes ember, az összes kapcsolat tárháza, amelyből egy néma serpa érkezik; fontos, hogy néma legyen, mert így a nyelvi közlések megszűnnek közöttünk, és csak a tekintet, a mozdulatok, érintések maradnak meg. A serpa szó mágnesként hozta magával az alaptábort, amiből el kell indulni, mert elegendő erőt gyűjtöttünk, hogy rálépjünk arra az útra, ami még ránk vár. Ezek után viszont nyilvánvalóvá lett, hogy elég messzire jutottam az eredeti kezdősortól, és nincs többé szükség rá, hát elhagytam a versből. Segítségemre volt írás közben, és fénye váratlanul nagyobb tartományt világított be, mint amire eredetileg számítottam. Félrevezettem volna az olvasót, ha benne hagytam volna.

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!