NAPLÓK: különc Legutóbbi olvasó: 2025-08-12 05:15 Összes olvasás: 2401| 102. | [tulajdonos]: Litera oldaláról vettem át | 2025-08-11 15:51 | https://litera.hu/magazin/tudositas/carlos-ruiz-zafon-a-szel-arnyeka.html
Carlos Ruiz Zafon A szél árnyéka ( nem csupán a linket teszem ide)
A várossal, mint főszereplővel folytatjuk. Az 1950-es évek Barcelonája az indirekt politikai utalásokkal, a ballonkabátos férfival, a lepukkant közintézményekkel, korrupt és bosszúszomjas rendőrökkel ismerős lehet a magyar olvasóknak, fejtegeti Scholz László, majd megdicséri a fordítást: nagyon helyes, hogy spanyolul szerepelnek az utcanevek […].
„Gyíkfarkak” – ezt a szót csípem el, mire megküzdök a makacs tolmácsgéppel. Hogy ez valakinek az első magyarul megjelent regénye lenne, de máris itt a második, és a szerző személyesen teszi tiszteletét ez alkalomból a könyvhéten. Vagy a könyvfesztiválon. Mindezt a Cervantes Intézet igazgatója közli a nagyteremben összegyűlt 60 főnyi érdeklődővel, éppen rövid betekintést kapunk az intézmény sikeres működésébe. „Folytatjuk a filmklubot” – mondja női hangon a fülembe a hímnemű igazgató. Irodalom a spanyol filmekben, azon belül a polgárháború megjelenítése lesz a téma, hiszen idén van a 70. évforduló. És lesznek vígjátékok is, csupa olyasmi, amit Magyarországon valamiért nem mutattak be. Március 2.-3.-án az ELTE megfelelő tanszékével közösen nemzetközi irodalmi konferenciát tartanak Metamorfózisok címmel. Akadémikus jellegű, de bárki számára nyitott. A Szépművészetiben három jeles spanyol festő alkotásait csodálhatjuk április végéig (mellettem egy nő gondosan följegyzi magának, hogy Velászkez), a Mai Manóban válogatás 150 év spanyol fotóművészetéből, március 18.-án egy spanyol vendégtársulat játszik Lorca- komédiát a Katonában, az Operában meg a Vérnász megy. Lorcának is 70. évfordulója van idén, mármint a halálának, hát ezért. Mindent összevetve igen gazdag kínálattal van jelen Budapesten a spanyol kultúra és akkor most néhány szót a kötetről, ami abszolút rekord, már a 20. kiadásnál tart hazájában.
Polyák Béla (a kiadótól) máris helyesbít: az ötvenedik utánnyomásnál tartanak, ő maga a saját szemével látott 48. kiadást. A könyv 2001-ben jelent meg, kevesebb, mint öt év alatt produkálta a látványos eredményt. Óhatatlanul fölmerül a kérdés: mi a siker titka.
Vajdics Anikó (a kötet fordítója) egy Fuentes- idézettel válaszol, ami kb. úgy szól, hogy a hétköznapi szükségleteink mellett óriási igény él bennünk arra, hogy vámpírok és angolkisasszonyok tébláboljanak körülöttünk. Fuentes másik neve Carlos és mexikói író, teszi hozzá a kedvemért. „Izgalmas, hátborzongató, lebilincselő.” – adja meg a kulcsszavakat a fordító és elmeséli, hogy a magyar változat az ünnepek előtt jelent meg (vélhetően a karácsonyra utal) és ő minden rokonának Zafónt adott ajándékba. Unokatestvére, civilben háromgyermekes anya le is szidta őt, mert hetekig kialvatlanul kóválygott miatta, és a végén Mikszáthot kellett olvasnia, hogy visszabillenjen. Ezen nevetünk és megértjük, hogy Letehetetlen Műről van szó.
Scholz Lászlót (az említett konferencia főszervezőjét az egyetem részéről) meglepte, hogy ilyen jól el lehet adni kriminek álcázott társadalomkritikát, méghozzá 600 oldalon. Szerinte sok eredeti vagy zseniális ötlet nincs benne, a befejezés didaktikus, egy jobb író elegánsabban meg tudta volna oldani, de technikás. „Csupa ismert toposz” – fanyalog tovább, ráadásul a könyv második fele leül, elfárad. „Ez light-irodalom, ezt élvezzük, erre van igény.” – mondja egyszerre vádlón és bocsánatkérően.
A műfajok tudatos egyvelegének mondja A szél árnyékát Mester Yvonne (a kötet lektora), sőt, a magát hiperrealistának valló Zafón is úgy nyilatkozott, hogy határozottan válogatott a bevált klisékből, tuti receptekből. „Talán az is benne van a sikerben, hogy biztos kézzel nyúl a mítoszokhoz.” – vélekedik a lektor.
A keret rémregény, krimi, de van benne érzelmi és még érzéki szál is, „jó széles közönségnek gyártotta”, mondja Polyák és felteszi az eufemisztikus kérdést: kikből merített a szerző? Scholz a Rózsa nevét említi, James Joyce-t, a Don Quijote-t, meg ki tudja még kit, és példákat is hoz, rámutat a párhuzamokra. Nem figyelek rá, mert majd szeretném magam megtalálni az összefüggéseket olvasás közben, és ne tessék ezt nekem elrontani.
Vajdics Anikó csatlakozik a véleményhez, a szerző nagyon jól ismeri a klasszikusokat, állandóan utalásokba botlunk, a szereplők is ismerős figurák, de itt újfent kikapcsolok. Hála a hazai közoktatásban edzett füleimnek ez könnyen megy, bármikor tudok nem odafigyelni bárkire. Ott térek vissza, amikor az irodalom megkedveltetéséről beszél, hogy ehhez cirkusz kell, és hogy tulajdonképpen erről szól a könyv.
A következőkben a megfilmesítés kerül szóba, mert – lévén a könyv „eszméletlen filmszerű, mintha direkt így írta volna” - annyira adná magát egy újabb kasszasiker. Zafón szerint olvasni kell, használni a fantáziánkat, ezen csöndben csodálkozunk egy sort, különösen amikor megtudjuk, hogy jelenleg Los Angelesben él, ott írja új könyvét is. A szerző állítólag mereven elzárkózik a regény megfilmesítése ötletétől, de Mester Yvonne szerint csak a legjobb ajánlatra vár. Az igazgató felolvasást javasol és így meghallgatjuk a bevezető szakaszt spanyolul (Mónica Córdova) és magyarul (Vallai Péter), közben az óriási kivetítőn hangtalanul váltják egymást a különböző kiadások címlapjai: Vindens skygge, Tuulen varjo, La sombra del viento, Vejo seselis, De shaduw van de wind, Cien wiatru és még egy csomó másik nyelven.
A várossal, mint főszereplővel folytatjuk. Az 1950-es évek Barcelonája az indirekt politikai utalásokkal, a ballonkabátos férfival, a lepukkant közintézményekkel, korrupt és bosszúszomjas rendőrökkel ismerős lehet a magyar olvasóknak, fejtegeti Scholz László, majd megdicséri a fordítást: nagyon helyes, hogy spanyolul szerepelnek az utcanevek, de vajon miért. A fordító szerint így van spanyolos hangulata, a lektor úgy emlékszik, hogy a végén egységesítették, végül a tanár úr elárulja a választ: jelentősége van annak, hogy spanyol nevük van a katalán utcáknak, lásd Andrássy út vagy Népköztársaság útja. „Jaja, persze, ezt akkor végig is gondoltuk” – mondja Vajdics Anikó, és röviden ismerteti a legfontosabb történelmi tudnivalókat, (ettől most eltekintenék). Mester Yvonne elmondja, hogy kritikusai anakronizmussal vádolják Zafónt, szerintük nem ágyazta be eléggé a szereplőit a vészterhes korszak közegébe.
Polyák Béla megjegyzi, hogy a diktatúra mindenhol ugyanaz, ezért importálható jól, majd egy hirtelen fordulattal arról beszél, hogy Spanyolországot vidám, napsütötte országnak képzeljük el, ehhez képest a könyvben tobzódik a homály, a szürkeség, hideg eső, éjszaka és köd. Scholz összerándul, „akkor nálunk is csak puszta van”, ezen nevetünk, hiszen spanyolföldnek is ezer arca van. A lektor kifejti, hogy ez is tudatos visszanyúlás a XIX. századi angol regényhez (holott Angliának is ezer arca van, gondolom), irodalmi eszköz Zafónnál a borongósság. „Itt halottak jönnek-mennek, napsütésben nem bóklászhatnak”, és ezt Vajdics Anikó is osztja: az egész város temető, a romok egyben mauzóleumok, a polgárháború halottai mindenfelé, ehhez félhomály illik.
„Senkit ne ijesszen el a rémregény jelleg” – igyekszik oldani a nyomasztó hangulatot a kiadó embere – „amúgy kifejezetten humoros és egyben klasszikus love story”.
A közönségen a sor. Az első férfi azt firtatja a háttérben váltakozó képekre mutatva, miért nem tartották meg az eredeti, ködös-borongós címlapot (szemben a különféle kiadások 80 százalékával). A magyar változat borítója egyedülálló „ez nem bűn, nem támadás, nekem tetszik, csak kíváncsi vagyok.” Polyák Béla szerint Magyarország kisebb piac, ezért akartak színeset és nem szürkét, én pedig nem értem hogyan következik egyik a másikból. Mint kiderül, hosszas utánajárás után találták meg egy helyi festő alkotását Barcelona legfontosabb útjáról (Ramblas), de legalább esik az eső a képen, ennyi engedményt tettek.
A második kérdező azt akarja tudni, hogy a szerző katalán-e. Anyja igen, apja nem. Vagy fordítva. Vagy mindkettő. A kavarodásban még olyan vélemény is elhangzik, hogy spanyol és kész. (Már persze ki a spanyol.) Az utolsó kérdés is a nemzetközi kiadásokra utal, szemmel láthatóan minden kiadó megtartotta az eredeti címet, mi ennek az oka. Vajdics Anikó úgy véli, ahol szél van ott árnyék is van, és a legviharosabb időkben is szükség van szerelemre - és könyvekre. Scholz László pontos definíciót talált a kötet 220. oldalán, felolvassa nekünk, és mindenki mehet ezúttal nem bort, hanem San Miguel sört vételezni és kedvezményes áron szert tenni A szél árnyékára. Így is tettünk.
Pál Kata
Címkék
angol Cervantes Don Quijote spanyol
Litera Klub
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
