kutyagolok a hosszú úton közben eszembe jut ifjúságom szerettem mindez múltidőben vagy nem csak akkor hittem borzalmas múlt szenvedés a közös ágytól menekülés alkohol cigi kávé soha sem egyetlen szál virág hiába volt tiltakozásom a megalkuvás gyávaság győzött mivé váltam te isten s milyen lehettem volna eh egye meg a fene rúgja ló tagadom múltam bár jelenem sincs vigasztal hogy jövőm még lehet
Jó az önbizalom. Én hiányában szenvedek. Mondhatnak bármit, biztathatnak, akkor sem jön meg. A gyerekkor túl meghatározó szerintem. Alaposan letörték a szarvam anno.
Néha bunkón viselkedek. Verseim soron kívüli meózását kértem nem éppen türelmes, udvarias hangon. Egyre romló egészségem miatt vagyok kapkodó, türelmetlen. Tudom, ez nem mentesít.
elvesztettem hiába keresem majd napokig elfelejtkezem róla de hétvégén belém mar a hiánya kiplakátolom úton-útfélen rajta ez áll: kérem jelentkezzen az aki megtalálta a kedvemet
Fáradtan zuhant az ágyba. – Miért ez a sok gyötrelem, háború? Vajon, ha én uralmám a Földet, mindenki boldog lenne? Nem. Felfuvalkodnék, és ugyanolyan zsarnok lennék, mint a gazdagok – godolta. Szomorúan az oldalára fordult. Elaludt.
Megszólalt a bejárati csengő. Kíváncsian nyitotta ki az ajtót, hetek óta nem kereste senki. Két jól öltözött nő állt előtte. Az egyikőjük megszőlalt: – Ön szerint miért van ennyi szenvedés a Földön? – Betti (mert így hívták a gazdaasszonyt) elámult, hiszen nagyon foglalkoztatja őt is ez a téma. ........................................................................................................................................
Sokadik fejezet
Megszólalt a telefon. Mély férfihang zagyvált összevisszaságokat, teljesen értelmetlen szavakat. Betti felismerte a hívót: főnöke volt az. – Ne...Ne csináljátok! Tudja ki vagyok – hallatszott a kétségbeesett férfi könyörgése. Valószínű a feleségéhez és a fiához rimánkodott. – Ez fenyegetés volt – vélte Betti. – De miért otthonról hívott? Megvonta a vállát, és beállt a forró zuhany alá.
A veszekedéshez legalább két ember szükségeltetik. Nem úgy nálam. Én magammal, magamban is összetudok. Nem vagyok békétlen ember, néha kijövök a sodromból, de nem mások bosszantanak általában. Magamra vagyok mérges. Ez a gyerekkorból gyökeredzik. Szüleim túlzott elvárásai miatt maximalista lettem, illetve a kicsi erednényeimnek nem tudok örülni. Ahhoz legalább világmegváltónak kell lennem. Hülyeség, tudom. S mivel magamat lenézem, mások is azt teszik velem. Na, megint elkanyarodtam, nem is tudom, mit akartam írni. Öregszem.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
