EGY KRISNÁS LÁNYKA RÉZ BOKACSENGŐJE

Ha velem van szavad, nem kell harangzúgás, égzengés,
elég, ha egy krisnás lányka réz bokacsengője csöndül,
máris figyelek rád, fülemben csönd ül, de nézzed,
közben viszik a héják a jércéket a padlat végiből,
mire jó ez így, Uram?
Böködsz, mint biliárdgolyót, mozdulok-e, minek,
én ugyan nem, dehogyis szólok, nincs szavam ide,
nyelvemen fekete epe tapad, nem pergő méz.
Ha hogy feketedik fölöttünk a fenyegető felhő,
hamarost előáll egy mulya próféta vagy evangelista,
nevedben áhítoz és átkozódik a piactér közepén,
szeme kifordul, habzik a szája, kusza szakállát tépi a szél,
a megcsalt nép meg csak ámul-bámul, mint vezetett birka,
ha akarod, az eleje még mormog is, zúg is helyeslőleg,
zokog vagy táncra perdül, ahogy akarod. Csak te dönts.
Mondom, mostanság furcsák lettek felettem a felhők,
gyűrűbe gyülekezve, fojtogatják körben a horizontot,
a lakatlan sziklakatlanból a hang kattanva visszapattan
patkolatlan lovaim patája nyomán, szinte rettent,  
patak partján a vízimalom kereke reggelre, habosra veri a ködöt,
ördögszekerek száguldoznak szerte a szélben a házak között,
őrült hajtók őrjöngnek a bakon, pattintgatják ostorukat,
kedvetlenül kószálnak fénycsíkot húzva a házatlancsigák,
fölveri a gyom a kertet, már nem a miénk a vetemény, a termény.
Mit tegyek egymagam, búzaszem vagyok, Uram, a malomgaratban.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2021-08-02 12:11:25
Utolsó módosítás ideje: 2021-08-02 12:11:25