offline...

a mozdonyokat lestem az állomásokon
együtt szuszogtam velük s ittam be
testem minden pórusával a szagukat
nyelte el szemem a látványukat

gőzük mellett borotváltam arcom
szelükkel szárítottam nedves bőrömet
eggyé váltam velük a hűvös alkonyatban
velük együtt zakatoltam a síneken

szikrákat csiholtam én is az acélból
sípjukkal együtt fütyültem új slágereket
vagy csak egyszerű mozdonydalokat
fémmé váltam magam is rézzé és vassá

a világot is elhúztam volna velük
vaskarjaimmal megragadtam az embereket
s vittem magammal őket is az útra
jöttek velem mindig csak előre sohase hátra

törvény: egyszer elfogy a szén elfogy a gőz

most itt dokkolok darabokban
ezerszer megkérdezve: ez az út vége?
legrosszabb álmomban láttam így magam
csak a legyek döngik körül kitartóan
az alkatrészeimet takaró olajos rongyokat
nem kell a szén nem kell a gőz  
nem kellek már az utazáshoz  én sem
ebben az online világban
ahol lassan elfogy már az út is






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2020-10-12 07:43:48
Utolsó módosítás ideje: 2020-10-12 07:43:48