Töredék /egy nehéz idõszak/



Lelkem tapossák szétzúzzák a sárban
Hiába való kapaszkodásom a holdsugárban
Reménytelen.
Szavak mint korbács csattannak agyamon
Szétfröccsenő könyörgésem reszkető ajkamon
Végtelen.
Életem tengerén a magány örvénye mosolyog
A remény kötéltáncosa lettem a lábam inog
Reszketek!
Mint keselyű kering fölöttem a tébolyult magány
Gondolatok hajszolnak az őrültség fekete taván
Elveszek!
Keserves vergődésem gúnyos mosolyokban ázik
A gyűlölet mérges nyila árnyékol rám vadászik
Elfutok!
A jó szándék bilincselt kezei lehullnak a mélybe
Az elsápadt szeretet már máglyára téve
Elbukok!
Remegő szavaim az ég felé törnek egyre
De nem felel senki a feltett kérdésekre
De miért?
Ez a világ csak hangok és szörnyű képek
És én már semmit semmit sem értek
De ki ért?


1990






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.