NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2020-07-15 20:47 Összes olvasás: 101082| 1315. | [tulajdonos]: underground | 2020-07-15 20:44 | | Akkor legalább a túlvilágon beszélhetnél egyszer velem. Mondjuk mellém ülnél a (másvilági) metrón, tök véletlenül, annyi lélek között, pont abba a kocsiba szállnál, és lehuppannál pont oda, mert nem vennél észre. De nem pattannál fel és nem menekülnél el hanyatt-homlok, mikor mégis. Ennek a résznek az elképzelése megy a legnehezebben. Fogalmam sincs, mi kellene hozzá, h ne hagyj ott. És legalább akkor beszélhetnénk, amíg tart az út. Na, ezt se nagyon tudom most már elképzelni. Úgyhogy beérem azzal, h rám néznél. És nem lenne baj, hogy visszanézek. És így, a végállomásig. | |
| 1314. | [tulajdonos]: backspace | 2020-07-13 14:09 | Ez az első, és talán egyetlen normális, amit neki.
Kedd
Van ez a normális, elmondható élet,
van benne munkahely, vannak válaszok,
amiben van esély jónak lennem,
amitől elfogadható vagyok.
S bár az öröm nem burjánzik benne,
vannak almafák és pár olyan dolog,
amitől élet az élet. Néha angyalok
járnak, máskor halálból van minden:
az utóbbiról inkább hallgatok.
Te ebbe sehová sem férsz be,
se mint szereplő, se mint gondolat.
Volt egy némaság, lett belőle kettő,
és most se szótlanság, se csönd nem marad,
nem őrzi meg őket emlékezet.
Ilyen lehet a semmi, ha valamit temet. | |
| 1313. | [tulajdonos]: kapcsolat | 2020-07-13 13:51 | Szabó Lőrinc: Gyengeség
Csak egy kicsit voltam becsületes,
csak egy kicsit nem bántam, hogy mi lesz,
csak egy kicsit próbáltam igazi
szeretettel szólni, segíteni,
csak épp elkezdtem, s máris visszavág
s ellenem fordul a legjobb barát.
Csak épp elkezdtem... Gondoltam: ez az
ember erős, az egyetlen igaz,
ez az egyetlen, aki keresi
és elbírja és hasznát is veszi,
hasznát annak, amit mindenki tud
s amit elrejt előle a hazug.
Arra gondoltam, hogy hogy szeretem,
hogy megtisztítom, megkétszerezem
az erejét s még szebb lesz, még nagyobb,
s arra, hogy ő maga kért, bíztatott,
ő akarta... És szólni kezdtem... És
egyszerre kiderült a tévedés:
kiderült, hogy itt is hazudni kell,
hogy az igazat ő se bírja el,
és hogy az elszánt hízelgő, aki
a háta mögött csak kineveti,
az nemes neki, az bölcs, az barát,
én meg irígy vagyok, vagy még kutyább,
még gonoszabb... Mi lelt? - förmed reám,
az árulóra, s látom, az agyán
hogy ömlik el a fájó, megriadt,
tiltakozó s gyanakvó indulat:
- Mi lelt? Már te is?... - és szavain át
szinte robban a sértett hiúság.
Borzadva nézek a szemébe, és
mosolygok és dadogok: - Tévedés,
félreértettél... És már hazudok,
hazudok neki, csűrök-csavarok:
mentek valamit, őt és magamat
és szégyenkezem mindkettőnk miatt. | |
| 1312. | [tulajdonos]: barik | 2020-07-12 10:48 | Jó lenne, ha legalább a(z úgynevezett) barátaim nem abból a fából lennének faragva, mint az ellenségeim.
Kiderült, h egy januári chat során, amit V-vel folytattam, az exbarátnőm végig ott ült mellette és végig olvasta. Nem jelezték nekem, h ott van, pedig róla is esett szó. Semmi negatívat nem írtam róla, elvből nem tárgyalom ki a háta mögött, de mint kiderült, ők ketten viszont kitárgyaltak azóta engem.
V-ben semmi megbánás afölött, h más is olvasta tudtom nélkül a csak neki szánt gondolataimat. Viszont ítélet, h hogy tehettem ezt szegény exbarátnőmmel. Aki szenved, nincs egy rossz szava (az ítéletet korábban is mindig vki mással mondatta ki, ez a módszere), csak nem érti, mi történt. Ami a probléma maga.
Ami megrázott, h V-t sokkal lojálisabbnak hittem eddig. Fordított helyzetben én ezt nem tudtam volna vele megtenni.
| |
| 1311. | [tulajdonos]: L | 2020-07-09 20:54 | Elvonulásom utolsó napja van. Nem teljes kudarc. Olvastam, írtam, meg naponta kétszer körbe mászkáltam. Rajta szándékosan nem gondolkoztam, mert a második naptól ráéreztem, h meddő és káros. Annyi a dolgom vele, h magam mögött hagyjam. A vesztemre van ugyanis.
A többiről (egyelőre?) nincs kedvem ide. Nem akarok visszaesni oda, ahol voltam. Még akkor se, ha fogalmam sincs, h merre. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 1310. | nélküled: dry | [tulajdonos]: r | 2020-07-05 10:22 | Csak annyit még, h ezt a végtelenségig fenntartom. Mármint, h nincs határideje. Szeretnék vele beszélni bármikor, amikor képes becsületesen rá.
Merő önzésből, mert áltathatom magam, és vannak könnyű, tiszta napok is, amikor nem érzem, de összeszáradt fájdalom ő bennem. Amit nem is értek, komolyan. És nem akarok. De van, és nem tudom, mit csináljak, h ne legyen. Ez még a maradék kedvét is elvenné a beszédtől, persze. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 1309. | nélküled: answer | [tulajdonos]: r | 2020-07-04 11:20 | | Természetesen nem reagált semmit, és ugyan nem ez volt a cél, de így legalább biztos lehetek abban, amiben eddig csak 90%-ig, h nem olvas. Illetve, h nem hajlandó beszélni velem. Akárhogy is, de ez jó, mert kiveszi azt a kicsi, álnok reménykedést, amitől hatalma volt felettem. Elbízni nem szeretném magam, de most nyugalom van, és újra látom, ami előttem van, az eget, a felhőket, hajladozó gabonaszálat. Anélkül, h ő benne lenne, vagy hiányozna belőle. Nem akarom már, h szeressen és nem akarom szeretni. | |
| 1308. | [tulajdonos]: anya | 2020-07-04 10:01 | Csak boldog anyák képesek boldog gyermeket nevelni, olvasom vmi pszichos facebook posztban. Na, baszki. Nem mintha újdonság lenne. Emlékszem, még 2009-ben ültem egy emlékezetes továbbképzésen ironikus módon pont abban a városban, ahol most dolgozom, mit sem sejtve arról, h ezt is dobja még nekem a jövő, s ott szembesültem vele, h a gyerekeimnek semmi esélye társas sikerre, és miattam nincs. A körülmények (gyüttment státusz, rosszul kereső férj) plusz a személyiségem miatt. (extrém gátlásosság, alacsony önbizalom, introverzió) Mert hogy ilyen szempontból a minden a kapcsolati háló és az annak építésében való ügyesség, ami a gyermeknél duplán jelentkezik: egyrészt nem nulláról, vagy negatívból indul, másrészt ellesi a hogyanját.
(Az a továbbképzés más szempontból is mérföldkő volt. Pl a képző elmondta, h a tanár testbeszédéből leveszik a diákok, h kit nem szeret, kit 'van engedélyük' kiközösíteni. Aztán pontosan ezt megcsinálta-velem. Sánta volt, én meg egyszer ránéztem a lábára, gondolom, ezért. Meg a többiek mind párban érkeztek valahonnan, én voltam egyedül. A képzés végére rettenetesen éreztem magam, nem tudtam olyat mondani, tenni, h kedvező fogadtatásban részesüljön. De nem volt semmi durva, olyan nehezen megragadható módon érte el, h ne csak én, de a többiek is érezzék, nem vagyok OK. Hogy nem tévedtem, arra a a 'boldog vég' is bizonyíték, ami végül is lett. Csoportban kellett dolgoznunk, aztán a végén volt egy megosztó kör, ahol mindenki elmondta, h mit kapott a tanfolyamtól. És az egyik nő azt mondta, h a legnagyobb élménye én voltam. Mert amíg külön ültem, el nem tudta képzelni, h velem bármit lehetne kezdeni, de nagyon jó volt neki velem együtt dolgozni. Szóval, h ne üljünk fel a látszatnak...
Mikor hazaértem egy csomó ruhámat kidobtam és faggattam az arcomat, h mi az rajtam, amit a mások látnak és amitől eldől, h baj van velem.
Egyébként visszanézve ez csak az első figyelmeztetés volt, mi fog velem történni, h kimozdulok abból a közegből, ahova 24 év kemény munkájával kiküzdöttem az elfogadottságomat. Hogy az, ahogy az emberek reagálnak rám, és amiről azt hittem, h magam mögött hagytam, valójában nem változott tinédzserkorom óta. Ugyanannak az értetlenségnek, elutasításnak, szégyennek teszem ki magam idegen közegben. De nem fogtam fel, h ez nem egyszeri élmény volt, hanem maga a valóság, amit eltakart előlem a 24 év alatt kiküzdött burok, amiben voltam.)
Pedig boldog gyerekeket/embereket akartam nevelni. Ezt egyébként a gyerekeim tudják is. De eltanulni legfeljebb azt a verziót tudják, ami ellen Rebi most kézzel-lábbal tiltakozik. Abszurdba hajló veszekedéseink vannak, amik közben kiderült, h az egyik legnagyobb félelme, h olyan élete lesz, mint nekem, és olyanokat vág a fejemhez pl, h 'Mikor gondoltál utoljára magadra?' Mert én tudtam és tudok boldog lenni úgy, h az egész életem azon alapszik lényegében, h lemondtam a boldogságról.
A lelkiismeretfurdalást, amit a szerepem okoz a gyerekeim boldogságában, az enyhíti, h viszont megtanultak tőlem mást. Ha már boldogságot nem tudtam a tarisznyájukba rakni, beletettem vmi mást, ami életmentő lehet.
Gy. tök bátor. Kénytelen, mert 41 kilóval és 154 centivel jócskán kijutott neki a szarból nagydarab lányok, illetve nők részéről. Az összes ilyen csatáját megnyerte végül, és olyan dolgokat csinált közben, amihez bámulatos lelkierő kellett. Tegnap este megint győzött. Remélem, büszke vagy rám, mondja a telefonban. Az vagyok. | |
| 1307. | [tulajdonos]: r | 2020-07-02 22:57 | Nagyon kérlek, beszélj velem. Nekem ez nagyon sokat jelentene, és azt hiszem, segítene rajtam.
Tudom, h ez nem kis kérés. Gondolom, nem véletlen, h nem beszéltünk érdemben soha. Meg úgy sejtem, ilyesmiről amúgy sem szeretsz beszélni. Nem tudom azt ígérni, h neked ebben lesz bármi jó. Tényleg nem tudom, mit mondhatnék, h hajlandó legyél.
Az is valószínűtlen, h olvasod ezt. De más választásom nincs. Mikor ez tavaly elkezdődött, nem tudtam, mit akarhatok tőled, ezért úgy döntöttem, h az lesz, amit te akarsz.
De most tudom, h azt, hogy ezt megbeszéljük hazugság nélkül, mint 2 felnőtt ember. Lehet, h nem sűrűn szoktak ilyen beszélgetéseket folytatni emberek. De tudom, hogy lehetséges volna kettőnk közt.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 1306. | nélküled: ne | [tulajdonos]: r | 2020-07-01 16:11 | Annak a valószínűsége nulla, h ez létrejöjjön. Az előbb viszont rosszul lettem, mert volt egy Messengeres engedélykérésem, amiről eszembe jutott, h viszont mi az, aminek nem nulla.
Szóval, azt el tudom képzelni, h jó ég tudja miért, kíváncsiságból, unalomból idetéved, elolvassa, felháborodik, és ír még egy hasonló üzenetet, mint korábban.
Kérem, NE. Elég visszautasítás, ha hallgat, nem indokolt még egyszer helyretenni. TUDOM a helyemet. És nem is védhető, ha még egyszer megszégyenít, mert tényleg nem keresem, és nagyon kevés kivétellel kikerültem. Az, h még mindig birkózok ezzel a szarral, csak itt látszik, nem sértheti.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
