Daidal

Hangyatéboly. Esõ lesz, és szárnyad
nõ, mintha álmodnád, a semmibõl. Lecsapsz
vele, és megemelkedsz. Orrodba száraz
levegõ tódul, akárha forró üveg-
szilánkot kortyolnál az üveg bor helyett.
Lábujjad még súrolja az asztalt. Isten
mintha megint nem törõdne veled. Este
lesz, mire újabb szárnycsapásba kezdesz, de
apádat sehogy sem tudod meggyõzni az
álom mélységérõl. Csak derül fölötte.
Majd megfullad. Elevenébe ne vágjon,
hogy mégsem lesz többé ünnep a világon.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Élet és Irodalom, 2001/5.
Kötetben: Daidal (Pécs, 2001.)
Kiadó: Jelenkor