Megtanultam

Lét szélén
álldogálok egyedül én
önmagamba ölten a vágyat

Minden álmom
foszló ábrándokká zárom
kapaszkodóm csak az alázat

Megtanultam:
fent ő, s én vagyok alattam
testem csak szintje eme létnek

Tudni vágytam
s csak belémfojtottá váltam,
és kérdés maradt még temérdek.

Körbe nézek
s csak szívek nélküli érdek,
a főhajtásból lett fejvesztés

Zárva szemem
bensőmben sincs már kegyelem
magunktól soha sincs menekvés.

Várak, falak
álldogálnak az éj alatt
mögöttük hisszük a védelmet

De hol van már
a végtelen napos határ,
hol ember nem ismert félelmet.

Alattom' öl
az irígy, a hazug. Ököl
csap gyomrodba míly negédesen

fájdalom mar
savója elemészt hamar,
s gyilkosod vonul fenségesen.

Ó jó ebek!
Marjátok! Ők nem emberek!
Csak sátán fattya korcs cselédek

Uruk a kéj
mi lelkükben ölve enni kél,
s arca virág: mérges beléndek.

Ó asszonyok!
Védjétek kis porontyotok
szeretve, ölelve őt, sírva

Ha nem elég
mint érzi szívetek hevét,
árvaság viszi majd a sírba.

Megtalálja,
kutatja, a sátán kutyája
mind azokat ki fegyvertelen

Nem kímél meg
belédmarni vágyva remeg,
s nem ölheti meg őt értelem.

Ó férfiak!
körbe mind szabadult vadak,
erős karotok rá vessétek

könnyetek hull,
ha végre a gaz vére hull.
tetemét körbe nevessétek.

De ne karddal,
győzzetek igaz szavakkal.
Hűn szeretve, bízva családba

Hited ne vesd
kiben bíztál, mindig szeresd
S ha veszve is, de hazatalálva






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.